Halálos baleset történt egy iráni katonai kutatóközpontban

Irán, Parcsin katonai létesítmény, kutatóközpont
Vágólapra másolva!
Baleset történt egy, az iráni védelmi minisztériumhoz tartozó, Teherán melletti kutatóintézetben a tárca csütörtöki tájékoztatása szerint. Egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült.
Vágólapra másolva!

A balesetet szerda este, a fővárostól mintegy 30 kilométerre délkeletre található Parcsin katonai létesítményéből jelentették, hozzátéve, hogy

egy mérnök meghalt, sérült társát pedig kórházba szállították

a Taszním hírügynökség szerint.

Az iráni Mehr hírügynökség azt közölte, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak.

Az intézetből korábban is jelentettek robbanásokat.

Mindeközben szerda este az izraeli elnök azt vetette Irán szemére, hogy módszeresen aláássa a közel-keleti stabilitást. A davosi Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében Jichák Hercog emellett azt mondta: „Izrael és a világ más országai nem tűrik, hogy Irán nukleáris fegyverre tegyen szert, ez ugyanis nem csupán Izraelre, de a Közel-Kelet "összes államára nézve fenyegetést jelentene".

Irán többször cáfolta, hogy ilyen jellegű fegyverekre akar szert tenni, leszögezve, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál.