Németországban több mint megduplázódott tavaly a gyermekpornográf felvételek terjesztése

Kihasznált ártatlanság - Gyermekpornográfia a társadalom és a jog szemében (18+) pedofília
Vágólapra másolva!
Németországban több mint megduplázódott tavaly a gyermekpornográf felvételek terjesztése - közölte hétfőn a német rendőrség.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az európai számítógépes szervereken a gyermekpornográf tartalmak terjesztésének igazi csomópontjai alakultak ki.

A német rendőrség bűnügyi statisztikai intézete szerint 2021-ben gyermek-pornográfia terjesztésének, készítésének és birtoklásának

több mint 39 ezer esetét regisztrálták, amely 108,8 százalékos emelkedést mutat a megelőző évhez képest.

Mindemellett a fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények száma is megugrott: tavaly 15 500 esetet jegyeztek fel, amely 6,3 százalékkal több 2020-hoz képest.

Holger Münch, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal elnöke hangsúlyozta: a statisztikák azt jelzik:

A hatóságok szerint továbbra is magas a rendőrség előtt rejtve maradó esetek száma.

Hírügynökségek megjegyzik, hogy mindez nem egyedül Németországra érvényes. Az Európai Bizottság egyik, májusi jelentése szerint 2020-ban világszerte több, mint 65 millió, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak.

A képek és videók több mint 60 százalékát európai szervereken tárolták.

"Európa vált a szexuális erőszak képei terjesztésének csomópontjává" - jelentette ki Kerstin Claus, a német kormány gyermekbántalmazással foglalkozó különmegbízottja.

A címlapi kép illusztráció!