Manfred Weber lett az Európai Néppárt új vezetője

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!
Manfred Webert választották kedd este az Európai Néppárt (EPP) elnökévé a párt rotterdami kongresszusán.
Vágólapra másolva!

A tisztújító kongresszuson a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) színeiben politizáló Weber - akit 2014-ben már az EPP frakcióvezetőjének választottak - egyedüli jelöltként indult a pártcsalád vezetői posztjáért, és a voksok 89 százalékát kapta. Mind a CSU és a testvérpártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) az EPP tagja.

Manfred Weber lett az EPP új vezetője Fotó: Csudai Sándor - Origo

Elődje, Donald Tusk egykori lengyel miniszterelnök és az EU állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács volt elnöke azt mondta, a jövőben a lengyel belpolitikára szeretne koncentrálni.

A néppárt adja az Európai Parlament legnagyobb frakcióját, de a jobbközép uniópártok vereséget szenvedtek a legutóbbi német választásokon, és a pártcsaládhoz tartozó francia konzervatív erő sem tudott sikert aratni a francia elnökválasztáson, így a 27 európai uniós tagállamból csupán nyolcat vezetnek néppárti politikusok, az EU öt gazdaságilag legerősebb országában - Hollandiában, Németországban Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban - ellenzékbe kényszerültek.