Felborult egy csónak Devonban, két kerekesszékes be volt szíjazva, esélyük sem volt megmenekülni

Devon horgászbaleset 2 halálos áldozat
2 halálos áldozata volt a csónakbalesetnek.
Vágólapra másolva!
Egy horgászkirándulás során a csónak felborult a Devon állambeli Okehampton városban. A rendőrség szerint egy hatfős csoport volt a csónakban, amikor a tragédia idején, szeda délben. Mint kiderült, a két halálos áldozatot korábban biztonsági okokból kerekesszékbe szíjazták.
Vágólapra másolva!

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a csónakot, amely szerdán borult fel a Roadford Lake víztározón, amely a legnagyobb édesvízi terület Délnyugat-Angliában - írja a Daily Star.

A rendőrség szerint egy hatfős csoport volt a csónakban, amikor az felborult-

Négy embert mentettek ki a vízből, közülük kettőt kórházba kellett szállítani. Egyiküket később hazaengedték, míg a másik továbbra is kritikus állapotban van.

Bennfentesek korábban elárulták, hogy

a baleset két halálos áldozatát kerekesszékbe rögzítették.

A rendőrség nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a csoport egy helyi idősek otthonából érkezett. A két áldozatot valószínüleg biztonsági okokból rögzítették, de pont ez okozta a targédiát, esélyük sem volt megmenekülni.