Több mint száz dzsihadistát öltek meg Burkina Fasóban

Burkina Faso
Vágólapra másolva!
Legalább 128 dzsihadista halt meg abban az egy hónapos Burkina Fasó-i katonai műveletben, amelyet a hadsereg és az ország biztonsági erői közösen hajtottak végre - jelentette be az afrikai ország hadserege hétfőn.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint

a szárazföldi és légi úton végrehajtott művelet május 15-től június 15-ig zajlott

Kana-3 néven, és nigeri katonák is részt vettek benne. Az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető fegyveresek 2015 óta rendszeresen hajtanak végre támadásokat Burkina Fasóban, valamint a szomszédos Maliban és Nigerben is.

A hadsereg egy hónapos akciójában több mint száz terrorista halt meg (képünk illusztráció) Forrás: Twitter

A hadsereg januárban megbuktatta a 2015 óta hivatalban lévő Roch Marc Christian Kaboré elnököt, a hatalmat az ország keleti - dzsihadista támadásoknak leginkább kitett - régiójáért felelős katonai körzet parancsnoka, Paul-Henri Damiba alezredes vette át, aki a legfontosabb feladatának a biztonság helyreállítását nevezte.

Az ingatag biztonsági helyzet és az erőszakcselekmények miatt a Burkina Fasó-i kormány adatai szerint már több mint 1,9 millióan menekültek el otthonukból.