Sztrájk a Ryanairnél: Szörnyűek a munkakörülmények

Ryanair Boeing 737-800 készül leszállni az olaszországi Lamezia Terme nemzetközi repülőtéren, néhány méterre a strandtól
Vágólapra másolva!
Összesen öt országban sztrájkolnak a hétvégén a Ryanair ír légitársaság munkavállalói, akik a fizetésemelés mellett azt kérik, hogy a vállalat javítson a „szörnyű" munkakörülményeken. Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában pénteken kezdődött a háromnapos sztrájk, míg a franciaországi és spanyolországi személyzet a hétvégén csatlakozik a munkabeszüntetéshez. A dolgozók elégedetlensége nem újkeletű a fapados légitársaságnál. Korábban két elbocsátott munkavállaló azt mondta, a Ryanair rabszolgaszerződéseket köt a stewardesekkel.
Vágólapra másolva!

Belgiumban, Spanyolországban, Portugáliában, Franciaországban és Olaszországban is sztrájkolnak a Rayanair fapados légitársaság dolgozói a napokban. Sőt, a spanyolországi személyzet nem csak ezen a hétvégén, hanem július elején is megismétli a munkabeszüntetést.

A légitársaság munkavállaói szerint

a Ryanair nem tartja be a helyi munkaügyi törvényeket, amelyek például a minimálbérre vonatkoznak.

De nem csak béremelést szeretnének elérni a Ryanair légiutas-kísérői. Ricardo Penarroias, a portugál munkabeszüntetés mögött álló szakszervezet, az SNPVAC elnöke a Reuters hírügynökségnek elmondta:

A Ryanair közleményében azt írta, hogy a pénteki 3000 járatának kevesebb mint 2 százalékát érinti a sztrájk, és a járatok 98 százaléka szombaton és vasárnap is közlekedni fog. A belga média szerint a charleroi-i repülőtéren 127 járatot törölnek, ami

csak Belgiumban 21 ezer utast érint.

De Portugáliában és Spanyolországban is több járatot törölnek, köztük olyan turistacélpontok felé közlekedőket, mint a Spanyolországi Ibiza vagy Palma de Mallorca.

Szörnyűek a munkakörülmények. A személyzet tagjai még egy üveg vizet sem vihetnek fel magukkal a járatokra Forrás: NurPhoto via AFP/Andrea Pirri

A Ryanair dolgozói már évek óta próbálják felhívni a figyelmet a szörnyű munkakörülményeikre és rossz munkaszerződéseikre. Ahogy arról a V4NA nyomán az Origo is beszámolt, 2018-ban a mostanival szinte teljesen megegyező követeléseket fogalmaztak meg az alkalmazottak a Ryanairrel szemben.

A Ryanair ugyanis rabszolgaként foglalkoztatja a dolgozóit, a pilótáival is csak nagyon nehezen tudott megállapodni a vállalat vezetése, a kabinszemélyzettel ugyanakkor meg sem próbált érdemi tárgyalást folytatni. Korábban a

Ryanair megígérte, hogy 2022-ig nemzeti szerződésekre változtatják a munkavállalók szerződéseit, ez azonban láthatóan még a mai napig nem történt meg.

Az egyik legnagyobb gond ugyanis az, hogy a dolgozók szerződése nem a lakóhelyük szerinti ország jogrendszerén alapul, hanem kizárólag Írországén. Ez lehetővé teszi a vállalat számára, hogy szűkmarkú legyen a munkavállalóival.

A spanyol jog például tartalmazza az esküvő alatti fizetett szabadságot, korlátozza a munkaórák számát, és vészhelyzetekben csökkenti azokat. Az ír törvény nem tartalmaz ilyen rendelkezéseket. Ráadásul az állami ellátáshoz sem jutnak hozzá minden esetben a saját országukban, mert az ír alkalmazotti jog vonatkozik rájuk.

A félelem kultúrája uralkodik a légitársaságnál az elbocsátott munkavállalók szerint Forrás: Jean Housen/commons.wikimedia.org

De már 2014-ben is óriási botrány középpontjába került az ír fapados légitársaság, amikor két elbocsátott munkavállaló nyilvánosságra hozta a szerződését. Azt állították akkor, hogy

a Ryanair "rabszolgaszerződéseket" alkalmaz a Norvégiában dolgozó stewardessekkel szemben, "a félelem kultúrája" uralkodik a légitársaságnál, és a személyzet teljesen kiszolgáltatott helyzetben kénytelen dolgozni.

Kiderült többek között az, hogy nem kapnak betegszabadságot, és ha sztrájkolni mernek, akkor azonnal kirúgják őket.