Macron miniszteréről négy nő állítja, hogy megpróbálta megerőszakolni.

Ezúttal egy francia képviselőnő vádolja Damien Abad szolidaritási minisztert szexuális erőszak kísérletével, erősítette meg a hírt a sértett ügyvédje, Raphaële Bialkiewicz. A névtelenségét őrző politikusnő – egy bizonyos Laëtitia – és ügyvédje hivatalos feljelentést tettek Abad ellen.

Damien Abad francia szolidaritási miniszterForrás: AFP/Ludovic Marin

A politikusnő állítása szerint a feljelentés tárgyát képező eset még 2010 elején történt, amikor az áldozat még az Új Közép párt ifjúsági mozgalmának elnöki posztját töltötte be, Abad pedig az Európai Parlament képviselője volt. Az erőszak idején fiatal nő Abad otthonában tartózkodott. Laëtitia valamilyen szennyeződést vett észre a pohara alján, ezért a fürdőszobába ment, hogy kiöblítse a száját. A mozgássérült Abad azonban utána sietett, a küzdősportokból ismert fogással a nőt mozgásképtelenné tette és orális szexre próbálta kényszeríteni. A sértett hasba rúgta támadóját, és kimenekült a fürdőszobából. Abad ezután nyafogni kezdett, hogy vendége miért nem akar lefeküdni vele.

Macron elnök miniszteréről négy nő állítja, hogy megpróbálta megerőszakolniForrás: AFP/John Thys

A politikusnő szerint Abad már korábban is minden alkalmat megragadott a munkájuk során, hogy a nő melléhez dörgölőzzön. Ilyenkor azzal viccelődött, hogy nem tehet a dologról, a nő mellei olyan nagyok, hogy mozgássérültként nem tudja kikerülni azokat. Egy lagzi alkalmával, ahol mindketten vendégként voltak jelen, Abad a táncparketten ugyancsak rámenős és durva volt.

Néhány hete - a május 20-i kinevezése után közvetlenül - a mozgássérült szolidaritási minisztert három másik nő vádolta meg nemi erőszakkal és nemi erőszak kísérletével. A párizsi ügyészség azonban eddig nem kezdeményezett hivatalos nyomozást az ügyekben, arra hivatkozva, hogy az áldozatok személyazonossága ismeretlen, ezért nem tud meghallgatást szervezni.

Abad lemondását azóta számos ellenzéki francia politikus és jogvédő szervezet követelte. A francia miniszterelnököt, Elisabeth Borne-t egy francia nő kérte számon kampánykörútja során azért, mert nem váltja le az általa kinevezett – állítólagos – szexuális ragadozót. Míg Abad mindig testi fogyatékosságára hivatkozva hárítja el a vádakat, a francia miniszterelnök azt hajtogatja, hogy az áldozatok tegyenek feljelentést, s ez a bírók feladata lesz eldönteni - és nem az övé -, hogy a miniszter bűnös-e vagy sem.
Abad a negyedik ügyben is tagadja a vádakat, és kilátásba helyezte, hogy eljárást indít rágalmazója ellen.