Cserkészek is utaztak a vonaton, miután kisiklott a gyerekek is részt vettek a mentésben

Vágólapra másolva!
A Missouri államban történt halálos vonatbaleset után cserkészcsapatok segítettek utastársaiknak a menekülésben.
Vágólapra másolva!

Ahogyan az Origo is beszámolt róla, kiskilott egy vonat vasárnap az Egyesült Államokban.

Legalább három ember meghalt és 50 ember megsérült, amikor az Amtrak nevű vonat kisiklott, több áldozatot helikopterrel szállítottak kórházba - közölték a hatóságok.

Két cserkészcsapat is a vonaton volt, és miután az kisiklott segítettek a mentésben és gyors elsősegélyt is nyujtottak a sérülteknek - írja a Fox News.

A cserkészcsapatok egyhetes intenzív új-mexikói hátizsákos túrájuk után tartottak hazafelé Wisconsinba, amikor kisiklott vonatuk.

Közvetlenül a kisiklás után a cserkészek két csoportja

betörte a vonat ablakait és segített kihúzni a bentrekedt utasokat a vagonokból. Emellett a mentők kiérkezéséig elsősegélyt nyújtottak a sérült embereknek.

Az egyik cserkész, egy 15 éves fiú egy közeli árokban megtalálta a teherautó vezetőjét, aki a baleset következtében kirepült a teherautóból. A fiú elsősegélyt nyújtott neki is, de a sofőr a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A cserkészcsoport két vezetője is megsérült a kisiklás során, őket később kórházba szállították orvosi ellátásra.

Sérüléseik között csonttörés, bordatörés és kilyukadt tüdő is szerepelt.

A két cserkészcsapat (73-as és 12-es csapat) összesen 16 fiúból (13 és 17 év közöttiek) és nyolc vezetőből állt.