Jövő héten írhatja alá a csatlakozási jegyzőkönyvet Finnország és Svédország

Vágólapra másolva!
Finnország és Svédország a jövő héten írhatja alá a NATO-tagságot megelőző csatlakozási jegyzőkönyvet - közölte Sauli Niinistö finn elnök szerdán, az Észak-atlanti Szövetség madridi csúcstalálkozóján, amelyen a két északi ország meghívottként vesz részt.
Vágólapra másolva!

Finnország és Svédország a nap folyamán kapta meg hivatalosan a meghívását a védelmi szövetség tagjai közé, s ezzel kezdetét vette a felvételi folyamat.

Az eljárás befejezéséhez a 30 szövetséges ország nemzeti parlamentjeinek jóvá kell majd hagyniuk a csatlakozási jegyzőkönyvet.

A szövetségesek közül utolsóként Törökország adta meg támogatását a bővítéshez, miután kedden háromoldalú megállapodásban rendezték Ankara fegyverexporttal és terrorellenes harccal kapcsolatos fenntartásait. A dokumentumban rögzítették, hogy a finn és a svéd kormány együttműködik Törökországgal a terroristagyanús személyek kiadatásában. Sauli Niinistö hangsúlyozta: a vállalt elkötelezettség nem jelenti azt, hogy Finnország változtatni fog eddigi álláspontján és automatikusan kiadja a Törökország által terroristának nevezett személyeket, hanem a finn jognak megfelelően minden esetet egyenként megvizsgál majd.

A nap folyamán hasonló véleményt fogalmazott meg Magdalena Andersson svéd miniszterelnök is, emlékeztetve: bármilyen kiadatásnak Törökország felé összhangban kell lennie a nemzetközi és a svéd jogszabályokkal. Törökország szerdán bejelentette: 33, általa terroristának tartott ember kiadatását fogja kérni Svédországtól és Finnországtól.