Nem mindennapi esethez riasztották kedden a gyulafehérvári katasztrófavédelmiseket: egy ló rásétált egy, a Maros partján nemrég megépített mólóra, ami beszakadt alatta - írja a Főtér.ro.

A móló roncsai között rekedt, szügyig a vízben álló lovat emelőkosaras teherautóval sikerült kiemelni.

A móló egy több százezer lejes beruházás részeként épült

A város vezetése még két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a folyó partján szabadidőközpontot alakít ki. Ennek az üdülőövezetnek a része a móló, ahol a csónakok, illetve a kajakosok köthetnek ki.

A beruházás a városnak közel 370 ezer lejébe került (közel 30 millió forint), a vissza nem térítendő finanszírozás értéke 407 ezer lej.

Gabriel Pleşa, a város polgármestere elismerte, hogy a munka nem a legjobb minőségűre sikeredett, nemrég ő maga is kipróbálta, és azt tapasztalta, hogy a móló nem elég erős, ezért utasításba adta, hogy fémrudakkal erősítsék meg.

Így aztán hivatalosan még nem is vették át a létesítményt.

Az ügy kicsiben hasonlít ahhoz a néhány héttel ezelőtti Neamț megyei esethez, amikor egy néhány hónapja felújított közúti híd omlott össze a rajta áthajtó autók alatt. Az illetékesek akkor is azt mondták: hivatalosan még nem vették át a kivitelezőtől a hidat. Igaz, attól még zavartalanul használták.