Továbbra sincsen magyar áldozata az észak-olaszországi jégcsuszamlásnak

Vágólapra másolva!
Továbbra sincsen magyar áldozata vagy sérültje az észak-olaszországi Marmolada lejtőin történt jégcsuszamlásnak, ahogy eltűnt magyar állampolgárt sem jelentettek eddig a katasztrófával összefüggésben - tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő hétfőn az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A magyar külképviseletek folyamatosan kapcsolatban vannak az olasz hatóságokkal, amelyek továbbra sem tudnak magyar áldozatokról vagy sérültekről.


Emellett sem a milánói főkonzulátusra, sem a római nagykövetségre nem érkezett bejelentés eltűnt magyar állampolgárról.

A délután folyamán az olasz hatóságok felhívták a figyelmet egy üresen álló magyar személygépkocsira, amelyet a katasztrófa helyszínéhez közel található parkolóban hagytak.

A külügyi szóvivő közölte, hogy a bejelentés követően felvették a kapcsolatot a gépjármű tulajdonosával.

Két személygépkocsiról és egy nyolctagú magyar csoportról volt szó, amely a jégcsuszamlás alatt a Marmolada hegy gerincén tartózkodott 3300 méteren. Az omlást követően a csapatot helikopterrel hozták le az olasz hatóságok a hegyről, valamennyien jól vannak, és az autókkal együtt már hazatértek Magyarországra.

A külképviseletek továbbra is folyamatosan kapcsolatban vannak az olasz katasztrófavédelemmel, és szorosan nyomon követik az eseményeket - emelte ki Paczolay Máté.