A brit miniszterelnök hivatalosan is bejelentette távozását a miniszterelnöki rezidencia, a Downing Street 10 előtt. Lemondott a Konzervatív Párt vezetői pozíciójából, és lemond a miniszterelnöki tisztségből is, viszont ügyvivő kormányfő maradna addig, amíg meg nem választják az utódját..

Frissítés:

A Konzervatív Párt egyértelmű akarata az új pártvezér és az új miniszterelnök választása – jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök csütörtökön délután a Downing Streeten. Közölte: addig a helyén marad, amíg nem születik döntés az utód személyét illetően. Mint elmondta, az új miniszterelnök kiválasztásának folyamatát haladéktalanul meg kell kezdeni, az ütemtervet már a jövő héten bejelentik.

„Folytatnunk kell a felemelkedést (...), ha ez sikerül, akkor a mi országunk lesz a legvirágzóbb Európában" – fogalmazott.

Szomorú vagyok, amiért feladom a világ legjobb munkáját – mondta a távozó brit miniszterelnök, aki egyben köszönetet mondott a briteknek a „hatalmas kiváltságért".

„Még ha a dolgok most néha sötétnek is tűnhetnek, a közös jövőnk aranyat ér" – fogalmazott. Fájdalmasnak nevezte, hogy számos projektet „nem sikerült végigvinni".

Korábban írtuk:

Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a nap folyamán bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.

A BBC közszolgálati médiatársaság és a Sky News kereskedelemi hírtelevízió Downing Street-i forrásai szerint Johnson a lemondására irányuló, napok óta folyamatosan erősödő nyomásnak engedve döntött úgy, hogy eleget tesz a távozását kérők felszólításainak. Johnson várhatóan ügyvezető minőségben a kormány és a Konzervatív Párt élén marad utódja megválasztásáig, amely a nyár végéig eltarthat.

LemondForrás: AFP/Hannah Mckay

Az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt gyakorlatilag összeomlott a Johnson vezette kormány. A héten először Rishi Sunak pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter mondott le, és csütörtökig 57-re emelkedett azoknak a minisztereknek, államtitkároknak és más kormánytisztviselőknek a száma, akik ugyancsak lemondásukkal igyekeztek rábírni Johnsont a távozásra.