Elkapták a nyolcméter hosszú gyilkos krokodilt

Több tucat embernek sikerült befogni a nyolcméter hosszú fenevadat.
Vágólapra másolva!
A 45 éves Samsul Bahri maradványai egy közel nyolc méter hosszú krokodil gyomrából kerültek elő. A halász épp garnélát fogott, mikor július 19-én rátámadt az állat és megette. 
Vágólapra másolva!

A gyilkos krokodilt napokkal azután sikerült elfogni, hogy megevett egy halászt Indonéziában.

A háromgyermekes családapa

épp horgászott a Semaja folyó mentén az észak-kalimantáni Nunukan régióban, amikor a gigantikus fenevad lesből rátámadt és megölte.

A rendőrök három napon át keresték a krokodilt. A kutatócsoport befogott két négy és öt méter körüli korokodilt is.

A hüllőket hányásra késztették, hogy ellenőrizzék, vannak-e emberi maradványok a gyomrukban.

A halász maradványainak azonban nem voltak nyomai - írja a Daily Star.

Július 22-én azonban a csapat előcsalogatta a 8 méter hosszú gigantikus állatot.

A gyomrában emberi maradványokat találtak. Hányásra késztették, miután

részben megemésztett emberi végtagok és csontok darabjait kerültek elő.

Vizsgálatot indítottak, ami során bebizonyosodott, hogy a halász maradványait találták meg a krokodilban. A halász barátai és ismerősei is csatlakoztak a kutatócsoporthoz.

Az indonéz szigetvilág 14 fajta krokodilnak ad otthont - rendkívül nagy és erőszakos torkolati krokodilpopuláció figyelhető meg a térségben.

A mentőosztály vezetője elmondta, hogy a krokodiltámadások egyre gyakoribbak a térségben - különösen a folyóparti falvakban.

A természetvédelmi tisztviselők szerint a robbantásos halászat és a partmenti területek farmokká való átalakítása okozza az élőlények lakóhelyváltoztatását.

A fejlődő ország helyi lakosai még mindig fürdésre és primitív horgászatra használják a folyókat, így könnyű célpontjai lehetnek a gyilkos krokodiloknak.