Mianmarban őrizetbe vettek egy japán újságírót

kobuta
Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek Mianmarban egy japán újságírót, miután videóra vett egy tüntetést a junta ellen Rangunban - adta hírül vasárnap a Jiji japán hírügynökség japán kormánytisztségviselőkre és mianmari sajtóorgánumokra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A bejelentésben nem nevezik meg a japán férfit, csupán annyit közölnek, hogy huszonévesről van szó, hozzátéve, hogy a mianmari japán nagykövetség máris szót emelt a szabadon bocsátásáért.

Néhány mianmari újság szerint az őrizetbe vett férfi Kubota Toru dokumentumfilmes, akit szombaton,

két társával vettek őrizetbe azon a tüntetésen, amelyet a junta által kivégzett négy aktivista miatt rendeztek.

A mianmari vezetés egyelőre nem reagált a hírre.

A Global New Light of Myanmar című állami napilap hétfőn adta hírül, hogy az országban kivégeztek négy ellenzékit, köztük egy volt képviselőt és egy ismert demokráciapárti aktivistát.

Tavaly már őrizetbe vettek egy japán újságírót a délkelet-ázsiai országban. Kitazumi Jukit a hatóságok hamis hírek terjesztésével gyanúsították, majd később szabadon engedték.

Mianmarban a hadsereg tavaly februárban vette át a hatalmat, a Politikai Foglyokat Támogató Szövetség (AAPP) nevű civil szervezet becslései szerint pedig a puccs óta már csaknem 15 ezer embert vettek őrizetbe.