Nagyszabású hadgyakorlatba kezdett a kínai hadsereg Tajvan mellett

A világ 15 legerősebb hadserege - 3. Kína
3. Kína
Vágólapra másolva!
A kínai hadsereg (PLA) hadgyakorlatokat kezdett Tajvan szigetének közelében - jelentette be a Kínai Központi Televízió kedden.
Vágólapra másolva!

Több kínai hadseregcsoport közös katonai műveletek sorozatát hajtja végre Tajvan szigete körül. Közös tengeri és légi gyakorlatokat tartanak Tajvan szigetétől északra, délnyugatra és délkeletre lévő tengeri és légtérben - áll a közleményben.

Gu Zhong, a kínai hadsereg magas rangú tisztviselője szerint a gyakorlatok célja a légi fölény megszerzése lesz Tajvan térségében.

Korábban a nap folyamán több mint 20 kínai katonai repülőgép lépett be Tajvan légvédelmi azonosító zónájába.

A kínai hadsereg katonái. Forrás: AFP/Xinhua News Agency/Zhou Hua

A kínai hadsereg kedden közölte, hogy augusztus 4. és 7. között hat Tajvan környéki régióban tart hadgyakorlatot. A gyakorlatok során éleslövészetet is fognak gyakorolni.

Kína a következő napokra bejelentett hadgyakorlataival próbálja fenyegetni Tajvan kikötőit és városait - közölte kedden este a sziget védelmi minisztériuma.

A tárca szerint Peking a manőverekkel meg akarja félemlíteni a sziget társadalmát. Hozzátették, hogy Tajvan fegyveres erői magasabb készültséget rendeltek el, de a lakosoknak nincs miért aggódniuk.

A védelmi minisztérium egyben közölte, hogy huszonegy kínai harci repülőgép megsértette Tajvan légvédelmi övezetét.

Kína saját területének tekinti az önálló kormányzattal rendelkező szigetet, amelyre a pekingi vezetés heves tiltakozása ellenére kedden este megérkezett Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök.

A kínai külügyminisztérium közleményében hangsúlyozta, hogy az amerikai politikus látogatása súlyosan fenyegeti a békét és a stabilitást a Tajvani-szorosban, valamint árt a kínai-amerikai kapcsolatoknak.