A háborúkban előfordul, hogy a gyengébb ellenfél váratlanul úgy kezd harcolni, hogy meglepi az erősebbet. Ezt akár úgy is lehet tekinteni, mintha egy gyerek nekirohanna egy felnőtt bokszolónak. Az ilyen összecsapások általában az erős fél győzelmével végződnek, de amíg idáig eljut a harc, addig Dávid sok sebet ejthet Góliáton. A második világháború olyan tengeri csatái közül válogattunk, ahol a kisebb hajók őrületbe kergették a nehézsúlyú ellenfeleiket.

A brit Glowworm hősiessége

A Glowworm romboló a Földközi-tengeren kezdte a pályafutását, ahol nem tüntette ki magát különösebben, sőt, azzal vétette észre magát, hogy összeütközött egy másik rombolóval. 1940-ben, immár brit vizeken nem ő volt a hibás, hanem egy svéd teherhajó, de egy újabb ütközés miatt újra javítani kellett.

A Hood csatacirkáló mellett eltörpül a Glowworm torpedóromboló. A fotó Scapa Flow-ban készült, 1940-benForrás: Reddit

1940. április 6-án egy brit kötelék tagjaként a norvégiai Narvik kikötőjének elaknásítására kapott parancsot, amikor a viharban a Renown csatacirkáló egy matróza a vízbe esett. A csoportosítás parancsnoka arra utasította a Glowworn 35 éves, népszerű kapitányát, Gerard Broadmead Roope korvettkapitányt, hogy próbálja megkeresni a szerencsétlen tengerészt.

Gerard Broadmead Roope, a Glowworm kapitányaForrás: Wikipedia

A Glowworm egy nap múlva feladta a kutatást, hiszen esély sem volt rá, hogy a matróz életben legyen. A magányos romboló a kötelék után sietett.

A Glowworm torpedóromboló a II. világháború elejénForrás: Warfare History

A brit matrózok április 8-án reggel megpillantottak egy másik rombolót, de a rossz látási viszonyok miatt nem ismerték fel, milyen nemzetiségű lehet.

Felszólítottam jelzőlámpával, hogy azonosítsa magát. Azt válaszolta, hogy svéd, majd tüzet nyitott ránk,

emlékezett vissza az esetre később Robert Ramsay hadnagy, a Glowworm egyetlen túlélő tisztje.

Az ellenfél a német a Z11 Bernd von Armin romboló volt, amelyhez nemsokára csatlakozott a Z18 Hans Lüdemann is. A két német hajó a Weserübung-hadművelet szereplőjeként Trondheim felé tartott, a náci inváziós erő részeként. A Harmadik Birodalom ugyanis a semleges Norvégia lerohanására készült.

A Glowworm nem sokat teketóriázott, megtámadta a kétszeres túlerőben levő ellenséget. A három romboló egy órán át, eredmény nélkül lőtte egymást a ködben, míg végül a brit romboló eltalálta az egyik német hajót. Erre a Z11 és a Z18 teljes sebességgel távolodni kezdett. Roope korvettkapitány biztos volt benne, hogy a közelben erős német flottaegység lehet, de követte a menekülőket, mert jelentést akart tenni a német csoportosítás erejéről.

Roope jól sejtette, hogy nehézsúlyú ellenfele lesz.

Az Admiral Hipper nehézcirkáló az Északi-tengerenForrás: Last Stand on Zombie Island

A közelben hajózott az Admiral Hipper nehézcirkáló, a 18 ezer tonnás, két focipálya hosszúságú óriás, amely 8 db., erős páncélzattal védett ágyútornyokban elhelyezett, 203 mm-es nehézágyúval rendelkezett. A további passzív védelmet két páncélozott fedélzeti szint jelentette, az egyik 30, a másik 50 mm vastag volt, míg a páncélövének vastagsága elérte a 80 mm-t.

Ezzel szemben a Glowworm-nek mindössze 4 db. 120 mm-s ágyúja volt, és ezeket a súlycsökkentés érdekében egy vékony, hátul nyitott lemezházban helyezték el, nem pedig páncélozott ágyútoronyban. A kis hajónak páncélzata egyáltalán nem volt, a nagy sebességének és a torpedóinak kellett kompenzálnia a páncél hiányát. A brit hajó vízkiszorítása épp a tizede volt az Admiral Hipperének, azaz valóban Dávidnak hatott a Góliáttal szemben, mégis támadásba lendült.

Az Admiral Hipper norvég vizekenForrás: Last Stand on Zombie Island

Kapitän zur See Hellmuth Heye német parancsnok sem hagyhatta ott a helyszínt, mert az ő feladata a norvégiai inváziós erő támogatása volt. Nem engedhette meg, hogy az angolok rájöjjenek, hol vannak a katonákat szállító hajók. Úgyhogy ő is támadásra adott parancsot. A nehézsúlyú bokszoló és a kisiskolás méretű ellenfele összecsapott.

A csata mindössze 34 percig tartott. A Hipper ez alatt szétlőtte a Glowworm parancsnoki hídját, az ágyúit, a rádiószobát, de még a főárbocát is, ami óriási csattanással zuhant a fedélzetre, és elszakította a rádióantennát, továbbá rövidre zárt több szétszakadt vagy sérült elektromos vezetéket. Emiatt működésbe lépett a hajó szirénája, és egészen a csata végéig nem hagyta abba a szörnyű üvöltést. A fedélzeten tűz tombolt, és sorra robbantak fel a ki nem lőtt lövedékek.

Az angol rombolónak már csak torpedói voltak. Az Admiral Hipper legénysége döbbenten nézte, hogy a lángoló kis hajó teljes sebességgel manőverezik feléjük és átszáguld a nehézcirkáló orra előtt. Ezt fotón is megörökítették a Hipperről.

A Glowworm az Admiral Hipper előtt hajózik el. A fotót a német nehézcirkálóról készítették.Forrás: Wikipedia

A romboló végül 800 méterről kilőtte az utolsó torpedóit is, de egyik sem talált. Közben már olyan közel voltak a német óriáshoz, hogy egyértelmű volt: nincs esélyük elmenekülni. A manőverezés közben a Glowworm kormánya beragadt és egy forduló közben a hatalmas német hajó felé irányította a szinte már roncs rombolót. Ekkor adta ki Roope korvettkapitány a parancsot:

Teljes gőzzel előre!

Az Admiral Hipper megpróbált kitérni, de erre már nem volt idő. A kis Glowworm szirénázva nekiszáguldott, és a horgony mögött eltalálta az orrán. A Hipper hajótestén hatalmas lyuk keletkezett és 500 tonna tengervíz öntötte el a hajót, mire a kármentő csapatoknak sikerült nagyjából befoltozni a léket.

A lángoló Glowworm a német nehézcirkáló közvetlen közelébenForrás: War History Online

Az ütközés a Glowworm számára végzetes volt. Az orra szinte leszakadt. Alig tudott haladni, de 400 méterről még eltalálta a Hippert. A nehézcirkáló erre sortüzet lőtt rá. Walter Scott altiszt az utolsó működő lövegnél maradt és elsütötte. Ramsay hadnagy így írta le az utolsó perceket:

Csak a kapitány és én éltük túl a hídon borzalmas lövöldözést. Amikor a romboló kezdett oldalra dőlni, Roope kiadta a parancsot a hajó elhagyására. Engem leküldött a hídról, én pedig annyi gerendát és úszóképes tárgyat próbáltam bedobni a vízbe, amennyit csak találtam. A legénység legtöbb tagja sebesült volt, de nem tudtunk mást tenni, mint rájuk adni a mentőöveket. Reméltük, hogy a felszínen tudnak maradni.

Pár másodperc múlva a hajó felborult, és egy ideig még a felszínen lebegett, mire több matróz visszamászott rá. Ezt is lefotózták a német hajóról.

A felborult Glowworm, és rajta néhány angol matróz.Forrás: Facebook

Az Admiral Hipper megállt, hogy kimentse az angolokat. 40 tengerészt sikerült kimenteni, de közülük tízen később belehaltak a sérüléseikbe. 100 matróz a hajóval együtt elsüllyedt. A Glowworm parancsnokát, Roope korvettkapitányt épp húzták fel a Hipper fedélzetére, amikor már nem tudta tovább tartani magát a kötélen, visszaesett a vízbe és megfulladt.

Hellmuth Heye, az Admiral Hipper kapitányaForrás: Alchetron

Kapitän zur See Hellmuth Heye régi vágású, az ellenfelet tisztelő, a tengerészbecsületet mindennél előbbre tartó parancsnok volt. Heye a svéd Vöröskereszten keresztül eljuttatott egy levelet a brit kormánynak, amelyben részletesen beszámolt a Glowworm hősiességéről. Részben ennek volt köszönhető, hogy Roope korvettkapitány posztumusz – elsőként a második világháborúban - megkapta a legmagasabb brit kitüntetést, a Viktória Keresztet. 

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!