Öt embert, köztük egy terhes nőt gázolt halálra egy ámokfutó sofőr Los Angelesben

Vágólapra másolva!
Egy amerikai sofőr Los Angeles-ben 5 embert, köztük egy terhes nőt ölt meg egy kereszteződésben karambolozva. A hatóságok szerint a helyi idő szerint csütörtök délután bekövetkezett balesetben hat-hét jármű volt érintett, ezekből három ki is gyulladt, nyolc ember kórházba került.
Vágólapra másolva!

A horrorisztikus baleset a los angelesi South La Brea Avenue és a Slauson Avenue forgalmas kereszteződésében történt délután fél kettőkor - írja a Fox News.

A balesetben és az azt követő tűzben meghalt egy terhes nő és a meg nem született magzata, egy csecsemő és két másik felnőtt.

A hatóságok szerint a nagy sebességgel haladó Mercedes-Benzt vezető sofőr áthajtott a piros lámpán, és ez okozta a balesetet, amiben hat-hét jármű volt érintett, ezekből három ki is gyulladt.

Összesen nyolc embert kellett kórházni szállítani, állapotukról egyelőre nincs információ.

Szemtanuk a baleset helyszínét egy háborús övezethez hasonlították. A vétkes sofőr ellen minden bizonnyal hamarosan vádat emel a helyi ügyészség.