Energiapánik Németországban: ősztől csak 19 fokig lehet fűteni

radiátor fűtőtest
Vágólapra másolva!
Már az ősszel szigorú energiatakarékossági előírások lépnek életbe Németországban, amelyek – egyebek mellett – azt írják elő, hogy a középületeket legfeljebb 19 fokig lehet fűteni. A Süddeutsche Zeitungnak adott augusztus 12-i interjújában Robert Habeck német gazdasági (Zöld) miniszter más megszorításokról is beszélt, amelyek már bőven túl vannak az ötletelési fázison: azokat rendeletbe is foglalják.
Vágólapra másolva!

„Az energiabiztonsági törvény alapján új rendeleteket adunk ki. A középületeket – természetesen a kórházak és a szociális létesítmények kivételével –

a hatályba lépést követően csak 19 fokig lehet felfűteni"

– mondta az interjúban Habeck, kifejtve, hogy az épületek és az emlékművek világítását is lekapcsolják, valamint a fényreklámokat sem szabad felkapcsolni.

Habeck már júliusban bemutatta a német energiatakarékossági terveket, melynek főbb pontjai között volt például a magánházak medencéinek fűtési tilalma is.

Az interjúban kitért a miniszter arra: szerinte a munka világában is több megtakarításra van szükség, amellyel kapcsolatban jelenleg folynak a tárgyalások a Munkaügyi Minisztériummal és a szociális partnerekkel. Habeck nagy valószínűséggel a home office széleskörű bevezetésének tervére utalt, amelyről már szivárogtak ki részletek, és a lényege, hogy

a munkáltató úgy spórolna a rezsin, hogy saját otthonaikból foglalkoztatná, akit csak lehet. A munkahelyek folyosóin és mosdóiban pedig lekapcsolná a fűtést.