Óriási drogfogás Ausztráliában, soha nem látott mennyiségű fentanilt találtak

Vágólapra másolva!
Az ausztráliai rendőrség történetének eddigi legnagyobb fentanilszállítmányát foglalta le hétfőn, amivel több mint 5 millió adag halálos drog utcára kerülését akadályozták meg - közölte az ausztrál határőrség (ABF).
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a drogot katonai lőszeres dobozokban rejtették el egy 3 tonnás ipari esztergában, amely Kanadából érkezett Melbourne-be 2021 végén.

Összesen mintegy 60 kilogramm illegális szert foglaltak le, amiből 11,2 kilogramm fentanil volt. 30 kilogramm metamfetamint is találtak, melynek feketepiaci értékét 27 millió dollárra (2,3 milliárd forint) becsülik.

A rendőrség szerint mindössze 28 milligramm fentanil is halálos lehet, s hozzátették, hogy még sosem találtak ekkora fentanilszállítmányt; korábban csak 30 gramm alatti mennyiségeket foglaltak le.

"A fentanil kezelése is mérgező, és a használata is halálos lehet. A világ számos részén járványszerűen terjed a használata, ami emberek ezreinek életébe kerül" - mondta James Watson, az ABF regionális parancsnoka.

Anthony Hall ausztrál szövetségi rendőrfőnök elmondta, hogy közismert, hogy bűnszervezetek szintetikus opioidot, fentanilt kevernek a kábítószerekhez, amivel "életveszélyes koktélt kevernek ki".

"A tiltott szerek használói soha nem lehetnek biztosak abban, hogy mit használnak.

Az ilyen drogszállítmányok lefoglalása rávilágít arra, hogy halálos oroszrulettet játszanak, és ebben Ausztrália nem akar részt venni" - mondta a rendőrfőnök.