A pilótacsaládból származó fiú nővére nyomdokaiba lépve szeretett volna felállítani egy új repülési világcsúcsot. Terveiről az Origóban is beszámoltunk, mielőtt nekivágott volna a nagy útnak, aminek sikeresen a végére is ért.
A tinédzser új világcsúcsot állított fel, ő lett a legfiatalabb, aki kisrepülőgépen egyedül repülte körbe a Földet.
Kattintásra galéria nyílik:
A szólórepülés korábbi rekordere Travis Ludlow brit pilóta volt, aki 18 évesen 150 nap után fejezte be utazását.
A pilóta nővérétől kapott hasznos tanácsokat, aki 19 évesen döntött világrekordot, a legfiatalabb női pilótaként tette meg a világkörutat.
A fiú öt generációra visszamenőleg pilótafelmenőkkel rendelkezik. A dédnagymamáját úgy írta le, hogy az első dél-afrikai nők közé tartozott, aki megtanult repülni. A nővére és a szülei is naponta tartották vele a kapcsolatot, bíztatták és bátorították, hogy a célja elérése érdekében ne adja fel.
Mack Ruthenford március 23-án indult útnak a bolgár fővárosból. Az út Európán, Ázsián, Afrikán és az Egyesült Államokon át két óceánon keresztül vezetett.
Gépe a bulgáriai Szófiában ért földet, miután öt hónapig 52 országon keresztül utazott.
British-Belgian pilot, 17, becomes youngest to fly around the world solo https://t.co/XntVLb5gQR
— BBC News (World) (@BBCWorld) August 25, 2022
A fiatal pilóta leírt néhány gyönyörű helyet, amelyek felett elrepült. Mesélt a kenyai nemzeti parkok vadvilágáról, New York város látképének szépségéről - írja a BBC News.
Azt is elmondta, hogy Szudánban homokviharba került és egy lakatlan csendes-óceáni szigeten töltötte az éjszakát.
A jövőbe nézően a terveiben szerepel elvégezni az iskolát, ezt követően pedig szívesen dolgozna a légierőnél.
Erőfeszítései eredményeként két Guinness-rekordot döntött meg – ő lett a legfiatalabb, aki egyedül repülte körbe a világot, valamint a legfiatalabb, aki mikrokönnyű repülővel megkerülte a Földet.