Nem szabadulhat a férfi, aki tavaly agyonvert két embert

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a férfinak, aki tavaly májusban bedrogozva esett neki egy nőismerősének, majd úgy megverte, hogy az bele is halt. A gyanú szerint egy másik embert is meggyilkolt.
Vágólapra másolva!

A szlovák férfi 2021. május 13-án délután 1 és 2021. május 14-án délelőtt 10 óra között be volt drogozva, miközben Esztergomban összeveszett ismerősével. A vita közben

úgy megverte a nőt, hogy jobb szemürege, orrcsontja, arckoponya csontjai és az állkapcsa is darabosra tört, felső fogsora leszakadt, frontfogai kitörtek. A nő belehalt a súlyos sérüléseibe,

gyilkosa pedig egy vízelvezető árokba gurította a holttestét a gyanú szerint.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

A tatabányai bíróság ügyészi javaslatra tavaly május 17-én egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

Az ügyészség javasolta a férfi letartóztatásának meghosszabbítását további két hónappal

a szökés, rejtőzködés, illetve a bűnismétlés veszélye miatt.