Csak egy fagyit akart elnyalni, 180 ezer forintra megbüntették

fagylalt
Vágólapra másolva!
Egy turista nyaralni indult az olasz fővárosba, Rómába, ám vakációja nem pont úgy sikerült, ahogy azt szerette volna, ugyanis 180 ezer forintra büntették meg.
Vágólapra másolva!

Egyes országok kemény szigorításokat vezettek be annak érdekében, hogy a turisták ne rongálják meg a több ezer éves emlékműveket, tilos például a római Spanyol lépcsőn való üldögélés, valamint

Sorrentóban a polgármester nem nézi jó szemmel, ha a mediterrán városban bikiniben vagy fürdőruhában sétálnak az emberek.

Míg Mallorcán jókora pénzbírságra számíthat az, aki a fürdőzési tilalom ellenére megmártózik a tengerben: volt olyan, akinek 980 ezer forintja bánta a lubickolást.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Most Rómában bűntettek meg egy 55 éves férfit, mert leült a Fontana dei Catecumeni szökőkút lépcsőjére fagyival és sörrel a kezében. Ezt a helyi hatóságok a műemlékek védelme érdekében egyáltalán nem tolerálják, így meg is bűntették a turistát 450 euróra, ami nagyjából 180 ezer forintnak felel meg.

A műemlékek lépcsőjén egyébként nem csak ülni tilos, hanem kerekes bőröndöt és babakocsit tolni is, illetve nem szabad mezítláb sétálni, az utcán alkoholt fogyasztani és a szökőkutakban fürdeni sem.