Fáklyaként égett egy kínai felhőkarcoló - videó

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki Kína egyik nagyvárosának központjában egy felhőkarcolóban, és a jelentések szerint emberek rekedtek bent az épületben. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e áldozatok.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint péntek délután, Csangsha központi város részében keletkezett tűz. A felhőkarcolót lángok és hatalmas füstoszlop borította.

Csangsa nagyváros és a közép-kínai Hunan tartomány fővárosa, mintegy 10 millió lakossal.

A közösségi médiában közzétett videókon látszik, hogy

a több mint 200 méter magas épület külseje feketére égett, és a kolosszális torony több emeletéből füst szállt ki.

"Sűrű füst árad a helyszínről, és több tucat emelet kegyetlenül ég" - jelentette a CCTV állami televízió.

Egyes hírek szerint

emberek rekedtek bent az épületben.

A tüzet azóta eloltották a kínai államhoz tartozó média, a People's Daily app szerint, de az áldozatok száma, ha vannak, még nem ismert - de az állami China Telecom szerint, amelynek irodái az épületben vannak, az alkalmazottakat a tűzvész előtt evakuálták.