Dél-Koreába érkezett egy nukleáris meghajtású amerikai repülőgép-hordozó pénteken, a tervek szerint más hajókkal együtt részt vesz a két ország szeptember végére tervezett, Dél-Korea keleti partjainál rendezendő közös hadgyakorlatán.
A 2003-ban üzembe helyezett, 97 ezer tonna és 333 méter hosszú USS Ronald Reagan 2018 óta az első amerikai nukleáris repülőgép-hordozó az ázsiai országban. A Japán-tenger partján fekvő, Szöultól 390 kilométerre található Puszanban horgonyzott le három hordozóhajóval.
A dél-koreai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője szerint
a repülőgép-hordozó megjelenésével bizonyítékát akarják adni a Szöul és Washington közötti együttműködésnek, és ellensúlyozni akarják az észak-koreai nukleáris fenyegetést.
Michael Donnelly ellentengernagy, a repülőgép-hordozó parancsnoka megerősítette, hogy Washington elkötelezett térségbeli szövetségesei felé.
„Szöul és Washington egyaránt fontosnak tartja a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térség megvalósítására irányuló erőfeszítéseket. A két ország biztonsági érdekei közösek, és kiállnak egymásért bármikor, ha szükséges” - mondta.
A US aircraft carrier arrived in South Korea Friday for the first time in nearly five years, ahead of joint drills in a show of force aimed at the nuclear-armed North. #USA#SouthKorea#NorthKoreapic.twitter.com/sXXPSSkcOb
— Defence Intel (@Defencelntel) September 23, 2022
Arra a kérdésre, hogy értelmezhető-e a hajó érkezése Phenjannak szánt üzenetként, Donnelly csupán azt felelte, az üzengetést meghagyja a diplomatáknak. Elzárkózott a Tajvant érintő kérdések elől is.
A hónap végén tartandó hadgyakorlaton a tervek szerint részt vesz egy másik amerikai nukleáris repülőgép-hordozó, a USS Annapolis is.
Dél-Koreában jelenleg mintegy 28 500 amerikai katona állomásozik.