Robbanás történt egy kabuli mecsetnél, többen meghaltak - videó

Vágólapra másolva!
Robbanást jelentettek pénteken egy Kabul diplomatanegyedében található mecset környékéről, kórházi források szerint négyen életüket vesztették, 10 ember megsebesült.
Vágólapra másolva!

Abdul Nafi Takor belügyi szóvivő szerint a robbanás a város központjában található mecset melletti főútnál történt.

Halil Zadrán, a kabuli rendőrség szóvivője azt mondta,

a robbanás nem sokkal a pénteki ima után történt, s bár az áldozatok számát nem erősítette meg, azt mondta, civilekről van szó.

Helyszíni beszámolók szerint a környéken sűrű fekete füst terjeng, nem sokkal a robbanás után pedig lövéseket is hallottak a főváros diplomatanegyedéből.

Egyelőre nem világos, mely csoport állhatott a merénylet hátterében.

Az utóbbi hónapokban Afganisztán több tartományát - ideértve a fővárosi régiót - is halálos áldozatokkal járó terrortámadások érték, a célpontok között mecsetek is voltak. Elkövetőként számos esetben a tálibokkal rivalizáló Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett.

A mecsetben két éve, nem sokkal a tálib hatalomátvétel előtt már történt robbantás, amelyben ketten meghaltak.