Oroszország hamarosan tesztelheti a „kivédhetetlen" nukleáris meghajtású cirkálórakétáját, ami akár 25 ezer kilométert is meg tud tenni, írja a Mandiner.

Az oroszok négy éve fejlesztenek egy rakétát, melyet állításuk szerint a hagyományos légvédelmi rendszerek sem tudnak hatástalanítani. Műholdfelvételek tanúsága szerint Moszkva a fegyver tesztelésének előkészületeit végzi az Északi-sarkvidéken - írja a Mandiner az Euronewsra hivatkozva.

A nukleáris meghajtású cirkálórakéta, név szerint a Burevesztnyik tesztelése Tony Roper katonai szakértő szerint a Novaja Zemiya szigeten lévő Pankovo tesztpályán zajlik. Roper mindezt a műholdképek felvételeit látva állítja, a rakéta szállítókonténere állt a kilövőállás mellett, és hogy a sziget előtt három ellátóhajó parkol, köztük az atommeghajtású Szevmorput. Vlagyimir Putyin négy éve úgy fogalmazott, a Nyugat nem rendelkezik megfelelő védelemmel a Burevesztnyik ellen.

"A rakéta alacsonyan repülve képes a legkülönbözőbb irányokból megközelíteni a célpontot, és könnyen kikerüli a légvédelmi rendszereket" - mondta akkor az orosz elnök.

Állítólag a fegyver meghajtásához egy kisméretű, léghűtéses atomreaktort használhatnak, ami több mint 25 ezer kilométeres hatótávolságot biztosíthat.

A rakétát 2019 augusztusában is tesztelték már, akkor az ország nyugati felén zajlott a próba, ám a fegyver idő előtt felrobbant és többen meghaltak. Az amerikai hírszerzés szerint akkor a Burevesztnyik leghosszabb repülése alig két percig tartott, és a tesztrakéták egyike sem jutott 35 kilométernél messzebbre. Percről percre közvetítésünk a háborúról itt követhető.