Németországban a magas energiaárak miatt duplájára nőhet a rászorulók száma

usa, aldi, esküvő, stock, bolt, üzlet, eladás, élelmiszer
Ft. Pierce,FL/USA-810/19: The cereal and cake or dessert mix aisle of an Aldi store.
Vágólapra másolva!
A német élelmiszerbanknak, a Deutsche Tafel-nek több embert kell ellátnia, mint valaha. A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) felmérése szerint 2020-ban 1,1 millió rászoruló volt az országban, most pedig úgy kalkulálnak, hogy ez a szám megduplázódik. Egy szóvivő rendkívül feszültnek nevezte a helyzetet - írja a hirado.hu a Jungefreiheit.de cikkére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint meredeken emelkedett azok száma, akik annak ellenére szorulnak rá az élelmiszerbankra, hogy van állandó munkahelyük.

Az általános élelmiszerhiány miatt egyre kevesebb termék marad meg a nagy kereskedelmi láncoknál, így kevesebb adomány érkezik az élelmiszerbankhoz. (illusztráció) Forrás: Shutterstock/ Joni Hanebutt

– mondta el Markus Grabka, a DIW kutatója.

A magas energiaköltségek miatt olyanok is eljönnek, akiknek a jövedelme korábban elegendő volt.
Eközben körülbelül minden harmadik embert el kell utasítani.

A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) felmérése szerint 2020-ban 1,1 millió rászoruló volt az országban, most pedig úgy kalkulálnak, hogy ez a szám megduplázódik.

Az élelmiszerhiány a német élelmiszerbankot is érinti

– nyilatkozta Sirkka Jendis, a Tafel ügyvezető igazgatója.

Nemcsak a rászorulók növekvő száma, hanem az adományok csökkenő száma is problémát jelent a Deutsche Tafel számára.

Az általános élelmiszerhiány miatt egyre kevesebb termék marad meg a nagy kereskedelmi láncoknál, akik így egyre kevesebbet adományoznak. Eddig az alapötlet ugyanis az volt, hogy olyan élelmiszereket osztanak szét, amelyeket egyébként kidobtak volna.

Most az egyesület azt fontolgatja, hogy adományokból további élelmiszereket vásárol, hogy egy alapvető kínálatot garantálni tudjon.

Egyre több élelmiszerbank teszi fel magának a kérdést, hogy meddig fenntartható ez az állapot.
Az Ukrajnából érkező menedékkérők pedig egy újabb csoport, akikkel foglalkozniuk kell.

– magyarázták. „Ez pedig az Ukrajnából érkezőkben azt a téves benyomást kelti, hogy az élelmiszerbankok olyan állami szolgáltatás, amelyre jogosultak."

A Deutsche Tafel

A Deutsche Tafel egy önkéntesekből álló egyesület. Olyan élelmiszereket osztanak szét a rászorulók között, amelyeket egyébként a kereskedelmi láncok kidobtak volna. Németországban évente mintegy 265 000 tonna élelmiszert osztanak szét 960 intézmény között. 2018-ban az egyesületet kritika érte, amikor egyes helyszíneken az életosztásnál a német állampolgárokat részesítették előnyben.