Újabb elképesztő bejelentés az oroszokról

Finn Finnország Zászló Boldogság
A Finn lobogó az első helyen.
Vágólapra másolva!
Az Oroszországból érkező beutazások megugrása miatt Finnország pénteken nulla órától lezárja határait az európai Schengen-övezetre érvényes vízummal rendelkező orosz állampolgárok előtt - jelentette be a helsinki kormány.
Vágólapra másolva!

Pekka Haavisto finn külügyminiszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a döntésre "jelentős hatással volt" Moszkva bejelentése az ukrajnai háborúra való "részleges" mozgósításról, ami az Oroszországból az északi országba érkező beutazások megugrását eredményezte.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a családlátogatások, valamint a munkavállalás és a tanulmányok céljából történő beutazás továbbra is engedélyezett lesz.

A finn kormány pénteken közölte, hogy az Oroszországból érkező turizmus leállítását tervezi, és a következő napokban véglegesen döntenek erről.

Mostani döntését a kormány azzal indokolta, hogy az orosz turisták folyamatos érkezése Finnországba veszélyezteti az ország nemzetközi kapcsolatait. További részleteket nem közölt. Szeptember 1-jével Finnország a szokásos szám tizedére csökkentette az orosz állampolgároknak kiadott vízumok számát, többek között turisztikai célokra is, amit az Ukrajnával való szolidaritás kinyilvánításának tekintettek.

Percről percre tudósításunk a háborúról itt követhető.