Fegyverropogást és robbanásokat jelentettek péntek reggel a nyugat-afrikai Burkina Faso fővárosából, Ouagadougouból. Helyszíni beszámolók szerint a város több fontos pontján katonák bukkantak fel, és leállt a televízió adása.

Katonák tűntek fel az elnöki palotához vezető úton, valamint az állami televízió épülete és néhány kormányzati épület közelében, lezárásokról is érkeztek hírek.

Az MTI közlése szerint az országot több mint hat hónapja irányító katonai junta szóvivőjét egyelőre nem tudták elérni.

A héten korábban támadást intéztek egy, az ország északi részébe tartó katonai konvoj ellen is. A dzsihadistáknak tulajdonított rajtaütésben 11 katona veszítette életét.

Burkina Fasóban a hadsereg januárban megbuktatta a 2015 óta hivatalban lévő Roch Marc Christian Kaboré elnököt, és a hatalmat az ország keleti - dzsihadista támadásoknak leginkább kitett - régiójáért felelős katonai körzet parancsnoka, Paul-Henri Damiba alezredes vette át.