Egy, a Nickelodeon gyerekcsatorna által szponzorált Family Pride eseményen lépett fel egy drag queen, akinek egy kiskorú pénzt adott a tánc közben, akár egy sztriptízbárban – erről ír a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az esetről természetesen videó is készült, ami hamar bejárta a közösségi oldalakat.

Egy lengén öltözött drag queen épp a műsorát adta elő Kaliforniában egy úgynevezett Family Pride eseményen, amikor

egy kislány hirtelen felment a színpadra, és "borravalót" adott a transzvesztitának.

A döbbenetes felvételen látszódik, hogy a drag queen ennek mennyire örült:

Talán még ennél is riasztóbb, hogy az eseményt a Nickelodeon Animation Studios, a híres mesegyár szponzorálta, és további szponzorai és támogatói között megtalálható a Warner Bros. filmstúdió, ami szintén számos gyerekmesét és gyerekeknek szóló filmet készített már.  A rendezvényen több híres színész is megjelent, például Mayim Bialik, az Agymenők sorozat egyik színésznője, aki azt mondta, hogy

ez egy gyönyörű esemény, függetlenül attól, hogy miként azonosítod magad, vagy hogy szövetséges vagy-e. Elhoztam a gyerekemet, és nagyon jól érezzük magunkat

– mondta a színésznő.

Mellbimbóját mutogatta a kisgyerekekkel sétáló transzvesztita

A V4NA korábban már beszámolt róla, hogy az utóbbi időben több rendezvényen is gyerekek jelentek meg transzvesztitákkal egy színpadon. Az egyik ilyen rendezvényen

egy alulöltözött, mellbimbóit csupán matricákkal eltakaró személy egy kisgyerekkel az oldalán sétált végig a színpadon, miközben az alsóneműjébe dollárokat dugdostak, akár a sztriptízbárban.

A videóra pedig azt a feliratot mellékelték, hogy "a gyerekek a Drag Show-ra valók! A gyerekek megérdemlik, hogy lássák a boldogságot és az önkifejezés szabadságát".

Nemrég az Egyesült Államokban található Chattanooga településen egy "családbarát és gyerekeknek szóló" rendezvényen gyerekek is felléphettek a drag queenek mellett. Több olyan videófelvétel is készült, amelyeken az látható, hogy

a rendezők erősen szexualizált műsorokat nézettek a gyerekekkel, egy videó tanúsága szerint ráadásul egyiküket még arra is bátorították, hogy simogassa meg a sellőnek öltözött transzvesztita intim testrészeit.

A Twitteren nyilvánosságra került egy másik videó is, amelyen

gyerekeket bátorítanak arra, hogy rázzák a feneküket a színpadon egy kanadai melegjogi rendezvényen.

A videón, amelyet Ottawa belvárosának egyik világos és napos utcáján forgattak, négy ember látható a színpadon, két felnőtt és két gyerek, akik felváltva rázzák a feneküket, miközben egy drag queen bátorítja őket, a tömeg pedig éljenez. A két gyerek közül az idősebbik egy tizenkét év körüli lánynak tűnik, míg a másik legfeljebb hét-nyolcéves lehet.