"Egyéb betegségek" okozta agyi oxigénhiány, és nem verés okozta Mahsza Amini, az iráni erkölcsrendészet őrizetében meghalt fiatal kurd nő halálát a pénteken közzétett halottkémi szemle szerint.

"A halál nem fejre vagy más létfontosságú szervre mért ütés miatt állt be" - jelentette az IRNA iráni állami hírügynökség orvosszakértői forrásokra hivatkozva, melyekben megemlítik, hogy Amininek 2006-ban agyműtéte volt. A hírügynökség által idézett jelentés szerint Amini az őrizetbe vétel során - "korábbi betegségei miatt" - rosszul lett, összeesett, újjáélesztése nem sikerült. 

Az iráni fővárosban több napon át folyamatosan kormányellenes tüntetések zajlottak Masa Amini halála miatt.Forrás: AFP/Geoff Robins

Az Amini család ügyvédje, Szaleh Nikbaht az Etemadonline című hírportálnak mindazonáltal azt mondta, "neves orvosok" szerint a lányt az őrizet során megverték.

A 22 éves nőt szeptember közepén vette őrizetbe az erkölcsrendészet, mert nem viselte az előírás szerint kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint Aminit megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Három nappal később meghalt egy teheráni kórházban. A hatóságok szerint halálának oka szívelégtelenség volt, és tagadták, hogy bántalmazták volna.
Halála nyomán országszerte tüntetések robbantak ki, és Amini ügyén túlmutatóan számos demonstráló már az iráni vezetés ellen tüntet. A demonstrációkban több tucatnyian haltak meg, ám pontos számokat nem tudni.

A hatóságok a héten vizsgálatot indítottak a többi között egy 17 éves iráni lány, Nika Sakarami halála miatt is. Sakarami egy teheráni megmozduláson vett részt, majd egy barátjának telefonon azt mondta, hogy rendőrök elől menekül. Ezt követően nyoma veszett, a hatóságok pedig kilenc nap múlva hívták a családot a holttest azonosítására, amely rokonai szerint "a felismerhetetlenségig össze volt verve".

2022. szeptember 21-én az iráni tüntetők a főváros, Teherán utcáinForrás: AFP/-

Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője hétfői beszédében az Egyesült Államokat és Izraelt vádolta a tüntetések kirobbantásával.