A Dailystar számolt be róla, hogy az akkor négyéves Susan Gervaise 1969-ben tűnt el, amikor egy utazó család felajánlotta a szülőknek, hogy a kislányt is elviszik nyaralni a kaliforniai Disneylandbe a saját gyerekeikkel együtt. Azonban Susant végül soha nem vitték vissza a csalárdához.

A most 57 éves Susan Gervaise azt mesélte, hogy mindössze négy éves volt amikor elrabolták, és most, 53 évvel később csodával határos módon újra találkozhatott a vérszerinti családjával. 

Susan igazi családja több mint öt évtizedet töltött a keresésével, amíg végre újra egymásra találhattak. Susan férje egy felhívást tett közzé a Facebookon Ausztráliában, és kevesebb mint 30 percen belül a nő rokonai, az angliai Pontefractból már válaszoltak is a bejegyzésre. Susan azóta már találkozhatott is a négy testvérével.

"Gyerekkoromban hat testvéremmel éltem egy régi lakásban. Anyám egyedül volt, és mindannyian nevelőszülőknél voltunk. A nőnek, akit anyukámnak hívok, két fia született, pedig lányt szerettek volna. Négy éves voltam, amikor megkérdezték a biológiai édesanyámat, hogy elvihetnek-e az amerikai Disneylandbe, és a születési anyakönyvi kivonatomat is elkérték az útra. Disneyland helyett, azonban Kanadába, Ausztráliába, majd később Új-Zélandra vittek - mesélte Susan, aki jelenleg Ausztráliában él, és már négy is unokája van.

Susannak az „új szülei" azt mondták, hogy azért fogadták örökbe, mert a biológiai szülei megtagadták őt.

Az alábbi képen 4 éves Susan látható:

Susan, aki férjével, Hamiltonnal (57) egy jótékonysági szervezetet vezet hozzátette, hogy bár a mostohaanyja 10 éves korában meghalt, ennek ellenére boldog gyerekkora volt az utazó közösségben, amelyben nevelkedett, és nagyon hálás azért, hogy bejárhatta a világot.

Akkor jött rá az igazságra, amikor frissítenie kellett az útlevelét, és nem talált az örökbefogadásra utaló bizonyítékot.Nagy-Britanniába tett látogatását az 57. születésnapjára időzítette, hogy egy nagy bulit rendezhessen az igazi családjával. A biológiai édesanyja azonban már nem érhette meg a viszontlátást, ugyanis nyolc évvel ezelőtt meghalt, anélkül hogy tudta volna, hogy a lánya biztonságban van.

Susan azért is mesélte el történetét, hogy reményt adjon a régóta eltűnt gyerekek rokonainak, például McCannéknak, akiknek Madeleine lányuk három évesen eltűnt a portugáliai nyaralásuk során, még 2007-ben.

(A címlapikép illusztráció!)