Terroristák elől menekülő nők és gyerekek fulladtak vízbe

Nigéria, Terroristák elől menekülő nők és gyerekek fulladtak vízbe
Vágólapra másolva!
Több nő és gyerek megfulladt, amikor egy fegyveres támadás elől menekültek Nigéria északi részén - közölték csütörtökön a lakosok és egy kormánytisztviselő.
Vágólapra másolva!

A menekülők csónakja felborult, miközben ismeretlen fegyveresek szerda este órákig tartó támadása elől menekültek a Zamfara államban - számolt be Ibrahim Zauma, egy helyi lakos.

Eddig 13 holttest került elő.

Nem volt világos, hogy hány ember fulladhatott meg, de sokan, akik elmenekültek otthonukból, nem tértek vissza a területre, amelynek biztonsága több mint 24 órával az erőszak után is ingatag maradt.

Ibrahim Bello, a zamfara-i kormány szóvivője megerősítette a támadás tényét. Azt mondta, nem tudni hányan fulladtak meg, amikor két csónakkal megpróbáltak elmenekülni.

A fegyveres csoportok által elkövetett erőszakos cselekmények elsősorban Nigéria északnyugati és középső régióinak közösségeit célozzák.

A hatóságok a támadásokért gyakran a fulani muzulmán törzshez tartozó, többnyire fiatal pásztorok egy csoportját teszik felelőssé, akik a közösségek és a pásztorok közötti, a vízhez és a földhöz való korlátozott hozzáférés miatt kialakult konfliktusba keveredtek.

A helyi közösségek és a pásztorok közötti halálos összecsapások dacolnak az erőszak megfékezésére irányuló kormányzati intézkedésekkel, bár a biztonsági erők a közelmúltban bejelentettek néhány letartóztatást és fegyverek lefoglalását.