Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A fentiek ellenére az amerikai konzervatívok nem lehetnek felhőtlenül boldogok, hiszen a választásokat megelőző közvélemény-kutatásokból ennél valamivel jobb eredményre lehetett számítani, ráadásul a jobboldalon sokan előre elkönyvelték, hogy a felmérések az elmúlt három szövetségi választáshoz hasonlóan – most is a demokraták javára torzítanak. Idén azonban összességében jó munkát végeztek a kutatók, az előrejelzéseikben óhatatlanul megjelenő – ezúttal apró – hiba most enyhén a republikánus jelölteket mérte túl.
A Képviselőházban a demokraták elveszítik szűk többségüket, és a jövő januárban összeülő új törvényhozás alsóházában néhány fős konzervatív előny lesz.
A párharcok túlnyomó része a várakozásoknak megfelelően az adott választókerületben esélyesebb jelölt javára dőlt el. Ez alól egy érdekes kivétel – mely különös örömmel és derültséggel töltötte el a republikánusokat és a politika iránt érdeklődő jobboldali közvéleményt – a demokrata jelölt történelmi veresége New York állam 17. választókerületében. A széket a Demokrata Párt kongresszusi kampányának vezetője, Sean Patrick Maloney védte, ám szoros versenyben végül alulmaradt republikánus kihívójával, Mike Lawlerrel szemben. A két nagypárt legfontosabb alakjaival szinte sohasem fordul elő, hogy elveszítsék a körzetüket általános választások alkalmával.
Nancy Pelosi, a demokraták eddigi vezetője és a Képviselőház elnök asszonya ennek megfelelően könnyedén meg is nyerte saját kaliforniai kerületét. Mégsem lepne meg senkit, ha nem venné át a mandátumát. A demokraták 82 éves nagyasszonya ugyanis januártól kénytelen lesz a hatalmát szimbolizáló kalapácsot átadni a republikánusok első emberének, aki minden bizonnyal az eddigi frakcióvezetőjük, Kevin McCarthy lesz.
Az amerikai jobboldal szemében Nancy Pelosi mindannak a szélsőségesen baloldali, neomarxista politikának a szimbólumává vált, melynek melegágya az általános tengerentúli vélekedés szerint Kaliforniában található, így biztosak lehetünk abban, hogy sokan várják, hogy bejelentse távozását.
A baloldali amerikai választók bizonyosan nagy tisztelettel és megbecsüléssel tekintenek Pelosi asszonyra, de titkon lehet, hogy ők is úgy vélik, megérett az idő a váltásra.
A Szenátus tekintetében nem tudunk olyan egyértelműen fogalmazni, mint a Képviselőház esetében. E sorok írásakor – három nappal a választás után – még nagyon távol állunk a szavazatszámlálás végétől Arizonában, és Nevada esetében is csak arról beszélhetünk, hogy valószínű a republikánus jelölt végső győzelme. Így a Szenátus jelenlegi állása szerint minimum 50 széket szereznek a republikánusok, legkevesebb 48-at a demokraták. Ebből a részeredményből az következik, hogy ha a pengeélen táncoló Arizonát behúzza az amerikai baloldal, akkor a felsőház többségéről csak december 6-án születhet meg a döntés, ugyanis aznap tartják a második fordulót Georgia-ban, ahol egyik jelölt sem érte el az 50 százalékos eredményt (ami ebben az államban elvárás). Mivel szavazategyenlőség esetén a demokrata alelnök, Kamala Harris voksa lenne a döntő, van még a demokratáknak esélyük, hogy megőrizzék az ellenőrzést a felsőház fölött.
A Szenátus tekintetében nem hagyhatjuk szó nélkül azt, ami Arizonában most is történik, és Pennsylvania győztes személyét sem. Megszokhattuk, hogy az amerikaiak büszkék a saját demokráciájukra, és sok tekintetben joggal. De szögezzük le – különösen annak tükrében, hogy az USA diplomáciája nem ritkán kioktató hangnemben emel kifogásokat más országokkal szemben –, hogy nem ezek az amerikai demokrácia legtündöklőbb pillanatai.
Annak ellenére, hogy 2020-ban – nem utolsó sorban a hosszasan elhúzódó szavazatszámlálás miatt – sokan kérdőjelezték meg az elnökválasztások tisztaságát, Arizona választási szervei semmit sem tanultak a leckéből, ezúttal is hosszú napokon keresztül számolják a voksokat, és csak a hét végére ígérnek 95 százalékos feldolgozottságot
(ami az ottani verseny szorossága miatt könnyen jelentheti azt, hogy még vasárnap sem fogjuk tudni, hogy ki az állam szenátora és kormányzója). A hab a tortán, hogy a választás lebonyolításáért Arizona államtitkára felel – aki nem más, mint a demokraták mostani kormányzójelöltje, Katie Hobbs. A média és az állami hatóságok mindeközben úgy tesznek, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és kikérik maguknak, ha valaki rámutat, hogy ez egy skandalum. Ha ez egy európai országban történne – ad absurdum Magyarországon – biztosak lehetünk abban, hogy másról sem írna a világsajtó.
A pennsylvaniai eset más jellegű, de szintén kérdéseket vet fel az amerikai demokrácia állapotával kapcsolatban. A demokrata szenátorjelölt az a John Fetterman volt, aki az – általa fölényesen megnyert – előválasztások előtt két nappal agyvérzést kapott és kórházba kellett szállítani. Rövid időn belül kiderült, hogy a demokrata jelölt jelentős károsodást szenvedett. Nem világos, hogy valaha fel fog-e teljesen épülni, de a kampány során egyértelmű volt, hogy súlyos problémákkal küzd – képtelen feldolgozni bizonyos külső impulzusokat, illetve azokra megfelelően reagálni. Nem érti a hozzá intézett kérdések egy részét és képtelen megfelelő válaszokat adni. Egy szó, mint száz, John Fetterman nem alkalmas arra, hogy ellássa egy szenátor feladatait. Ennek ellenére a Demokrata Párt nem léptette vissza, ami mérhetetlen cinizmusról árulkodik. Ami azonban ennél is érthetetlenebb: végül megnyerte a választásokat. Rejtély, hogy a Pennsylvania-i választópolgárok hogyan adhatták a szavazatukat a sajnálatos egészségügyi problémákkal küzdő jelöltre.
A kormányzóválasztások kapcsán született az amerikai jobboldal legnagyobb győzelme.
A floridai kormányzó, Ron DeSantis diadala – túlzás nélkül állítható – történelmi jelentőséggel bír. Közel húsz százalékkal lépte le demokrata kihívóját úgy, hogy a kampány utolsó három hetében már sokkal inkább azzal foglalkozott, hogy a többi floridai republikánus jelölt – sőt más államok konzervatívjai – esélyeit növelje, nem pedig azzal, hogy az ellenfelét támadja, vagy önmagát népszerűsítse. Ron DeSantis vezetése alatt az egykoron legendásan billegő Florida egyértelmű republikánus bástyává vált, ahol a demokraták egyetlen választási versenyt sem tudtak megnyerni idén. Republikánus kormányzó mellé Marco Rubio személyében jobboldali szenátort is választottak, és az állam törvényhozásában is győztek a konzervatívok. Mindez Ron DeSantis hatásos, szókimondó választási kommunikációja mellett annak is köszönhető, hogy az elmúlt négy évben a kormányzó markánsan konzervatív politikát folytatott, melynek keretében olyan fontos reformok születtek, mint a magyarországi szabályozásra igencsak hasonlító floridai gyermekvédelmi törvény.
A végső mérleget tekintve az amerikai jobboldal optimistán tekinthet a jövőbe. Az alsóházi többség elegendő ahhoz, hogy megakasszák a Biden-adminisztráció legszélsőségesebb programjait, hogy megfosszák az ultraprogresszív – azaz woke – szövetségi kezdeményezéseket a központi finanszírozástól. Az állami szinten elért sikereik pedig megalapozhatnak egy sikeres elnökválasztási kampányt 2024-ben.
Szerző: Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője
