Már több mint 50 éve tartja lázban az amerikaiaikat egy New Jerseyben élő lány meggyilkolásának megoldatlan esete. Idén augusztus 7-én volt az 50. évfordulója annak, hogy meghalt Jeanette DePalma, egy 16 éves springfieldi tinédszer. A nyomozás során a rendőröknek nem sikerült kideríteniük, mi okozta a halálát, de a helyiek és később az egész ország találgatásokba kezdett az üggyel kapcsolatban. Vajon fény derül valaha Jeanette halálának az igazi okára?

1972. szeptember 19-én egy férfi halálra rémült, amikor a kutyája egy bot helyet egy hátborzongató tárggyal, egy oszló emberi kézzel tért haza. A gazda értesítette a rendőröket, akik a test többi részét a springfieldi Houdaille-kőbánya egyik sziklájának tetején találták meg. A helyi közösség hisz a babonákban, természetfeletti lényekben és szívesen is terjesztik a pletykákat. Nem volt ez máshogy a holttest megtalálásának a körülményei kapcsán sem.

Egyesek szerint a csontvázat furcsa, okkult tárgyak vették körül, mások szerint a test egy rönkökből épített koporsóban feküdt és egy fakereszt is volt mellette. Néhány helyi úgy tudja, az áldozat maradványait egy pentagrammán találták meg és megcsonkított állati tetemek vették körül. Bár ezeket a pletykákat a rendőrök nem igazolták, de nem is tudták elérni, hogy ne szülessenek ilyen mendemondák. Főleg az után nem, hogy kiderült, hogy a helyiek a sziklát „Ördögfogként" emlegetik. Nem lehetett megállítani a sátánista gyilkossági elméletek elterjedését.

Kiderült, hogy a test, amit a kutya megtalált, a több mint egy hónapja keresett Jeanette DePalmáé volt.

Jeannette DePalmaForrás: wikipedia

Jeanette 1972. augusztus 7-én, hétfő délután azzal búcsúzott el az édesanyjától, hogy vonatra száll és az egyik barátjához utazik. Amikor késő este sem ért haza, édesanyja felhívta a korábban említett barátot, aki azzal sokkolta az asszonyt, hogy aznap nem is látta Jeanette-et. A kétségbeesett asszony azonnal hívta a rendőröket, akik azok keresni kezdték a lányt, eredménytelenül. Végül az elkóborolt kutya kíváncsiságának köszönhetően kerültek elő a földi maradványai.

Nem csak ránézésre, a boncolás során sem derült ki, mi okozhatta a lány halálát. A csontjai ugyanis mind épek maradtak, és semmi sem utalt arra, hogy mondjuk lelőtték volna vagy agyonverték volna. Kábítószerrel kapcsolatos nyomokat sem találtak. Végül a halottkém azzal állt elő,

hogy valószínűleg megfojthatták,

mivel ez volt az egyetlen, amit nem tudott kizárni. Emellett érdekes, hogy Jeanette testében szokatlanul sok volt a higany, amire nem találtak magyarázatot sem a nyomozók, sem az orvosok.Még a nyomozás elején felmerült, hogy az a hajléktalan lehet a gyilkosa, aki a kőbánya melletti erdőben élt és a helyiek csak „Vörösnek" neveztek maguk között. A nyomozók viszont arra jutottak, hogy a férfi nem ölhette meg a lányt.  Mivel új nyomok nem kerültek elő, ráadásul az áldozat rokonai is össze-vissza beszéltek, újabb és újabb történeteket adtak elő nekik, úgy döntöttek, megoldatlanul, de lezárják az ügyet.

A lány holttestének megtalálása után körülbelül két héttel számos újság kezdett arról cikkezni, hogy Jeanette meggyilkolásáért a sátánisták vagy egy helyi boszorkányszervezet lehet a felelős. Ezek a cikkel a maradványokkal kapcsolatos pletykákból táplálkoztak és folyamatos rettegésben tartották az embereket. A kétezres évek elején egy magazin egy névtelen levelet kapott Jeanette ügyével kapcsolatban. Az írója azt állította, hogy a springfieldi rendőrség direkt megsemmisítette a lány aktáit azért, mert a gyilkosai között magas rangú személyek is voltak. Azóta sem derült ki az igazság. A helyiek viszont a mai napig reménykednek abban, hogy egyszer megkapják a választ a lány rejtélyes halálának kérdéseire. Abban bíznak, hogy a bűnügyi technológia fejlődésével előkerülnek majd új nyomok, amelyek bizonyítékokká válhatnak a gyilkossági nyomozás során. Még egy „Justice for Jeannette DePalma", azaz Igazságot Jeanette DePalmának szervezetet is létrehoztak, amivel a lány történetét akarják életben tartani. Idén augusztus 7-én pedig imavirrasztásson imádkoztak, hogy kiderüljön az igazság.

Forrás: My Central Jersey