Taxisofőr segített egy aggódó apának megtalálni a lányát, akit elrabolt egy perverz pedofil

Michael Owen
Vágólapra másolva!
Egy 34 éves férfi egy szórakozóhelyen találkozott március 13-án Leigh-ben egy fiatal lánnyal. Mivel látta rajta, hogy részeg és nincs jól, felajánlotta, hogy segít neki hazajutni. Ám mindez csak ürügy volt. A férfi taxit hívott, és a saját lakására vitte a lányt, ahol szexuálisan zaklatta, és fogva tartotta. Amikor a lány felébredt az idegen férfi lakásán félmeztelenül, halálra rémült, és azt kiabálta, hogy engedje haza. Ekkor valaki dörömbölni kezdett az ajtón. A lány apja állt a küszöbön - írja a DailyStar.
Vágólapra másolva!

A férfi rendőrt hívott a számára ismeretlen férfi agresszív dörömbölése miatt. Ezzel egyidejűleg az apa szintén értesítette a rendőröket lánya elrablásáról.

Mint kiderült, az apa a taxisofőrtől kapta meg Owen lakcímét, mert a lány a taxiban felejtette a telefonját,

és amikor hívta őt az apja, a sofőr fogadta azt.

A rendőrök néhány percen belül a helyszínre érkeztek, majd őrizetbe vették, és kihallgatták Owent.

Michael Owen Forrás: GMP

A férfit most

7 és fél év börtönre ítélték a 16 éves lány elrablásáért és bántalmazásáért.

- mondta az esettel kapcsolatban Chris Preston rendőr.