Orbán Viktor nagy tisztelője szerint közel lehet a béke

ORBÁN Balázs; CSÁK János; ORBÁN Viktor
Budapest, 2022. június 27. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) fogadja George Friedman magyar származású, nemzetközileg elismert amerikai geopolitikai stratégát a Karmelita kolostorban 2022. június 27-én. A találkozón megvitatták az elhúzódó ukrajnai háború, valamint a nyomában járó súlyos gazdasági válság legújabb fejleményeit. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
„Számomra egyértelmű, hogy közel vagyunk a béketárgyalásokhoz" – mondta az Indexnek George Friedman geopolitikai stratéga. Ezt azzal indokolta, hogy ha Moszkva eddig nem érte el a teljes célját, már ezután sem fogja. A lengyelországi rakétabecsapódásról a híres elemző úgy vélekedett, önmagában ennek az eseménynek kevés következménye van, az viszont nagyon is kihathat a háború kimenetelére, ahogyan az Egyesült Államok páratlan gyorsasággal gesztust gyakorolt Oroszország felé.
Vágólapra másolva!

– kommentálta a fejleményeket George Friedman.

Orbán Viktor miniszterelnök fogadta George Friedman magyar származású, nemzetközileg elismert amerikai geopolitikai stratégát a Karmelita kolostorban 2022. június 27-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A magyar származású, nemzetközileg elismert amerikai geopolitikai stratéga szerint - aki közismerten nagyon tiszteli a magyar miniszterelnököt - nem véletlen, hogy az oroszok is rögtön erre az amerikai álláspontra hivatkozva pozicionálták magukat.

Sok sértés és vádaskodás jön még

Hozzátette: az USA szemszögéből nézve kijelenthető, ez az incidens alkalmat adott egy gesztusra, méghozzá egy stratégiai jelentőségű gesztusra.

Sok sértés és vádaskodás fog még elhangzani a sztárelemző szerint a lengyel–ukrán határon történtek utóhatásaként, mindez azonban azon a tényen már nem változtat, hogy Washington felmentette Moszkvát.

Ezért a Kreml Friedman szerint, ha hálás nem is, de legalább tisztelettudó lehet egy ideig.

- állapította meg George Friedman.