Volt demokrata politikus: A radikális baloldali propaganda miatt egyre több a transznemű fiatal

Vágólapra másolva!
Tulsi Gabbard szerint nem véletlen, hogy közel 400 százalékkal megnőtt a fiatalokon elvégzett nemátalakító műtétek és kezelések száma – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség
Vágólapra másolva!

A transznemű fiatalok számának drámai emelkedése annak a közvetlen következménye, hogy a szélsőbaloldal radikális programját a gyerekekre erőltetik, erről beszélt a napokban Tulsi Gabbard. Az amerikai politikus, aki nemrég hivatalosan is bejelentette kilépését a Demokrata Pártból, egy kutatási tanulmányt idézett, amely nemrég a Journal of the American Medical Association pediatrics című szaklapban jelent meg.

A tanulmány szerint 2016 és 2019 között 389 százalékkal nőtt az olyan "rekonstrukciós" műtétek száma, amelyeket többségében kiskorúakon végeztek el.

Forrás: V4NA

Gabbard egy másik statisztikára is felhívta a figyelmet. A University of California jogi karának Williams Intézete közzétett egy tanulmányt, amely szerint

a transznemű fiatalok száma Amerikában megduplázódott csak az elmúlt öt évben.

"Ha megnézzük ezeket a statisztikákat, rá kell jönnünk, hogy ez nem véletlen. Ez nem csak úgy megtörtént. Ez nagyon is szándékos" – mondta, és a megdöbbentő statisztikákért a radikális baloldali propagandát tette felelőssé.

– mondta, megjegyezve, hogy a hatalmon lévők, beleértve az orvosi intézményeket is,

továbbra is erőltetik az olyan eljárásokat és úgynevezett "kezeléseket", mint a pubertásgátlók

– hívta fel a figyelmet a korábbi demokrata politikus.

Ahogy arról korábban a V4NA is beszámolt, Joe Biden egy közleményben tette világossá az álláspontját. Azt írta, hogy

meg kellene könnyíteni a transznemű gyerekeknek, hogy hozzájussanak a nemi hovatartozásukat megerősítő ellátásokhoz.

Az elnök azt is írta, hogy "a transznemű gyermekek beteljesülést jelentenek a szüleiknek, örömet a barátaiknak, és Isten képmására teremtetnek. Egy transznemű gyermek identitásának megerősítése az egyik legjobb dolog, amit egy szülő, tanár vagy orvos tehet".

Ezeknek az eljárásoknak egyébként rengeteg következményeit fedték fel a legfrissebb kutatások, amelyek tönkre is tehetik a gyerekek életét. Az American College of Pediatricians nevű, gyermekorvosokat és más egészségügyi szakembereket összefogó szervezet arra figyelmeztet, hogy a pubertásblokkolók és a nemi diszfóriában szenvedő fiataloknak gyakran felírt nemi hormonok használatának hosszú-és rövidtávon is komoly következményei lehetnek.

A szervezet a pubertásblokkolók mellékhatásaiként a következőket jelölte meg: "csontritkulás, hangulatzavarok, görcsrohamok, kognitív zavarok, és ha keresztnemű hormonokkal kombinálják, sterilitás".

Emellett az orvosi szervezet szerint a keresztnemű hormonok

"a szívroham, a stroke, a cukorbetegség, a vérrögök és a rákos megbetegedések megnövekedett kockázatával járnak az egész élettartam során".