Francia elnökjelölt: Meloni bátor volt, Macron pedig gyáva és tehetetlen - videó

MATTARELLA, Sergio; MELONI, Giorgia
Róma, 2022. október 21. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke nyilatkozik a sajtó képviselőinek a Sergio Mattarella államfővel folytatott megbeszélést követően a római államfői rezidencián, a Quirinale-palotában 2022. október 21-én, a kormányalakítási konzultációk második napján. Azonnal, további egyeztetések nélkül elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Meloni, a kormány október 22-én délelőtt teszi le esküt. Az előrehozott parlamenti választásokat szeptember 25-én tartották Olaszországban, a legtöbb szavazatot Meloni pártja nyerte el. MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Vágólapra másolva!
A hajón utazó több mint kétszáz migráns 6 személy kivételével szétszéledt, egy francia republikánus politikus szerint az olasz miniszterelnök bátran viselkedett, amikor nem adott engedélyt a hajónak a kikötésre, ezzel szemben azonban Emmanuel Macron gyáva volt és tehetetlen - írja V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Központi témája volt a francia Republikánus Párt három elnökjelöltje televíziós vitájának a bevándorlás kérdése, különös tekintettel az SOS Méditerranée civil szervezet Ocean Viking nevű hajójára, mely mérföldkövet jelent a francia migrációs politikában. Ez volt ugyanis az első menekülteket szállító hajó, amely engedélyt kapott a francia hatóságoktól a kikötésre. Az eset rendkívül heves vitákat váltott ki a politikai életben, a jobboldal élesen kritizálta a kormány döntését és a téma a republikánus elnökjelöltek vitáján is előtérbe került.

Giorgia Meloni, az új olasz miniszterelnök, megtagadta a migránshajók kikötését az olasz partoknál Forrás: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Az egyik esélyes, Éric Ciotti nyilatkozatában kiemelte, hogy

az olasz kormányfő, Giorgia Meloni rendkívül bártan viselkedett és hatékony volt, amikor megtagadta a migránsokat szállító hajótól az olasz területen való kikötést, a francia államfő, Emmanuel Macron azonban ezzel szemben gyáva és tehetetlen.

Ciotti elmondása alapján, ha neki kellett volna dönteni a hajó sorsáról, ugyanúgy cselekedett volna, mint az olasz miniszterelnök, majd, mikor a riporter rákérdezett, hogy vajon hagyta volna-e meghalni a hajó utasait, Ciotti felidézte, hogy 2018-ban, amikor Emmanuel Macron megtagadta a franciaországi kikötést az Aquarius nevű hajónak, senki nem halt meg. Ciotti úgy véli, hogy mindig lesznek újabb és újabb hajók és embercsempészek, ez tehát egy véget nem érő kör, ezért szerinte az a legjobb módszer az életek megmentésére, hogy ha egy hajó sem hagyja el Afrikai partjait.

Éric Ciotti arra is kitért, hogy jelenleg valóságos migránsáradat szemtanúi a francia lakosok, ezért fel kell hatalmazni őket arra, hogy szabadon dönthessenek arról, hogy ki az, akit befogadnak és ki az, akit nem.

Az Ocean Viking hajó Toulonban történt kikötése óta egyre több a vita, a CNews riportere például részletesen bemutatta, hogy milyen kimagaslóan jó körülmények között szállásolták el a bevándorlókat és milyen jó ellátásban részesülnek, továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a migránsok igencsak válogatósak, nem feleltek meg nekik ugyanis azok a cipők, amiket a Vöröskereszt adományozott.

A magas színvonalú ellátás ellenére az Ocean Viking migránsainak túlnyomó része máris szétszéledt az országban, a sort a 44 kiskorú közül 26-an kezdték, akik már az elhelyezésüket követő napon megszöktek, a többiek pedig szépen sorban követték őket. Mára mindössze hatan maradtak, akikről a hatóságok tudják, hogy hol tartózkodnak, erről az Europe1 riportere, Louis de Raguenel beszélt.

Az Ocean Viking szétszéledt migránsaival kapcsolatos aggályait kifejtette Ségolène Royal francia baloldali politikus is, aki szerint a hajón utazó fiatalok potenciális bűnelkövetők, akik – mivel nem rendelkeznek megélhetési forrásokkal – feltehetően bűnözésből tartják majd el magukat.

A baloldali politikus úgy véli, nem szabad hagyni a civil szervezetek migránsmentő hajóinak az országba történő anarchikus beáramlását, mivel az NGO-k az embercsempészek cinkosai.

Ocean Viking NGO-hajó Olaszország partjainál Forrás: Twitter

A civil szervezetek és az embercsempészek közti együttműködés valóban létezik, erről Francesca Totolo olasz riporter már évekkel ezelőtt beszámolt, felvételekkel és fényképekkel bizonyítva, hogy az Al Bija néven ismert Abd Al-Rahman Milad nevű líbiai embercsempész csónakja a tengeren szállította az Open Arms nevű NGO hajójára a menekülteket.

Al Bija meghatározó tagja a líbiai embercsempész maffiának, pár hónapot börtönben is töltött, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa azzal vádolta meg, hogy részt vett migránsokat szállító csónakok elsüllyesztésében, erről hírügynökségünk korábban részletesen beszámolt.