Egy friss vizsgálat kimutatta, hogy nagy valószínűséggel megmérgezték a börtönben Miheil Szaakasvili volt grúz elnököt - számolt be róla az Izvesztija az Mtavari grúz tévécsatorna híradása alapján.

Shalva Khachapuridze, Szaakasvili ügyvédje nemrég hozta nyilvánosságra az orvosi vizsgálat eredményét, amely kimutatta, hogy a volt grúz elnök testében egyéb mérgező anyagok mellett arzént is találtak.

Szaakasvili egészségügyi állapota már annyira leromlott, hogy az előzetes értesülések szerint a bíróságra is tolószékkel érkezik majd, hiszen önállóan már nem képes járni.

November 25-én Mariam Jishkariani, az Empathy civil szervezet vezetője arról számolt be, hogy a volt grúz elnök testében három nehézfémet mutattak ki. Az orvos akkor arra következtetett, hogy Szaakasvili minden bizonnyal mérgezés áldozata lett.

Miheil Szaakasvili egyre rosszabb állapotban vanForrás: AFP/Sergei Supinsky

Nem sokkal az orvosi vizsgálatokat követően kezdett el drámaian romlani Szaakasvili egészségügyi állapota. Az ügyvédje szerint nem csak járni képtelen, hanem emellett a bal kezében lévő izmok is elhaltak, valamint a tavaly októberi bebörtönzése óta már 30 kilogrammot fogyott a szörnyű körülmények miatt.

Szaakasvilit 2021 október elsején tartóztatták le, mert a vádak szerint illegálisan lépte át a grúz határt. Emellett szintén vádolják Szandro Girgvliani grúz bankvezető meggyilkolásával összefüggésben, valamint azért, mert állítólag ő rendelte el Valeri Gelasvili grúz képviselő megveretését.