Szolgálati ideje alatt szexelt nőkkel egy magas beosztású rendőr

Vágólapra másolva!
Adam Hoyle liverpooli rendőrt azzal vádolják, hogy szolgálat közben, vagyis munka időben több nővel is lefeküdt, emellett törvénytelenül megszerezte mások adatait. Ezért a férfit felfüggesztették szolgálatából, és bíróság elé állították. A tárgyalás jövőre folytatódik.
Vágólapra másolva!

A férfi először kedden jelent meg a liverpooli bíróságon, ahol szembesítették azokkal a vádakkal, melyeket hét év szolgálata alatt követhetett el.

Az egyik szerint

törvénytelen viszonyt alakított ki egy nővel, emellett munkája során szexelt is vele. A harmadik vádpont szerint ugyanezeket egy másik nővel is megtette, a negyedik pedig azt mondja ki, hogy egy harmadik nőt is

megcsókolt, és szolgálati ideje alatt szexre próbálta rávenni.

Forrás: Liverpool Echo

A 39 éves halewoodi férfit azzal is vádolják, hogy

jogtalanul próbált hozzáférni mások számítógépes adataihoz.

A rövid tárgyalás alatt a férfi világoskék inget, nyakkendőt, és tengerészkék nadrágot viselt, és egy szót sem szólt azon kívül, hogy megerősítette a nevét, címét, és születési adatait.

A merseyside-i rendőrök megerősítették, hogy Hoylet-t felfüggesztették szolgálatából, ennél többet azonban nem árulnak el, amíg folytatódik a nyomozás .- írja a Mirror.