Az uniós bővítésre, azon belül is a Nyugat-Balkánra, illetve Szerbia és az Európai Unió kapcsolatára ismét nagy figyelem vetül, a térség hosszú távú békéjének kulcsa mindenképpen az európai uniós csatlakozás - mondta Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos Belgrádban. 

A bővítés az Európai Unió három legfontosabb feladatainak egyike, ezért is lesz jelentős a december 6-i tiranai csúcs, amelyet az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok vezetői részvételével tartanak, és nagyon fontos, hogy Szerbia is ott legyen a találkozón - hangsúlyozta Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos Belgrádban. Az uniós diplomata közölte: az uniós bővítésre, azon belül is a Nyugat-Balkánra, illetve Szerbia és az Európai Unió kapcsolatára ismét nagy figyelem vetül. Hozzátette: a térség hosszú távú békéjének kulcsa mindenképpen az európai uniós csatlakozás.

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős tagja az Aleksandar Vucic szerb elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatójukon BelgrádbanForrás: MTI/EPA/Andrej Cukic

Várhelyi Olivér rámutatott, hogy a szerb elnökkel két sürgető kérdésről is tárgyalt: az energetikáról és a migrációról. Előbbivel kapcsolatban leszögezte, hogy Brüsszel 2,5 milliárd euróval (1022 milliárd forint) támogatja a nyugat-balkáni térséget annak érdekében, hogy a régió kezelni tudja az energiaválság miatt kialakult helyzetet. A következő év elején Szerbia ebből 165 millió eurót (67,5 milliárd forint) kap a háztartások támogatására, a többi pénzeszközzel pedig az energetika területén megvalósuló infrastrukturális fejlesztéseket és építkezéseket támogatják. Ezekkel Szerbia energiahordozók tekintetében az EU számára is belépési pont lehetne. A migrációval kapcsolatban pedig közölte: senki nem tudja egyedül megállítani az illegális bevándorlókat, ezért összefogásra van szükség.

Erről még nincs végleges döntés

Aleksandar Vucic szerb elnök a közös sajtótájékoztató jelentős részét azzal töltötte, hogy egy nappal korábbi heves kirohanásait igyekezett megmagyarázni. Az államfő a belgrádi Pink Televízióban "terrorista söpredéknek" nevezte Albin Kurti koszovói miniszterelnököt, az általa kinevezett új kisebbségi minisztert pedig "legalja csőcseléknek". Aleksandar Vucic azzal magyarázta kirohanását, hogy amikor a koszovói szerbek védelméről van szó, nem tud hidegen és hűvösen reagálni, ő érzelmes ember, aki a számára fontos témákban erőteljesen szokott megnyilvánulni.

Vucic a korábbi éles kirohanását magyaráztaForrás: MTI/EPA/Andrej Cukic

Hozzátette: a napokban dönt arról, hogy korábbi - hirtelen haragú - kijelentésével ellentétben végül elmegy-e a tiranai csúcsra, mert elege van már abból, hogy mindig azt hallgatja, hogy a Koszovóval fenntartott viszonyban mindkét félnek meg kell tennie mindent. "Elég a két oldalról szóló meséből, mi semmi mást nem tettünk az utóbbi időszakban, mint hogy tüzet oltottunk" - húzta alá, majd hozzátette: az uniós biztos és a szerb kormányfő szerint is el kell menni tárgyalni Tiranába, de ő erről még nem hozott végleges döntést.

Vucic közölte: megértette a bírálatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy Szerbia hangolja össze külpolitikáját az Európai Unióéval. Mint mondta: Belgrád nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, de fellépett azok ellen, akik Szerbián keresztül akarták megkerülni az unió szankcióit. A találkozó keretében Szerbia és az Európai Unió képviselői a pénzügyi partnerségről, a szerbiai migráció kezeléséről és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésről szóló megállapodást írtak alá.