Egy washingtoni főbérlő megölte az albérlőit, a holttesteket pedig bőröndökbe rejtette, miután megcsonkította őket. Az esküdtszék csütörtökön bűnösnek találta a férfit.

A 64 éves Michael Dudley 2020. június 9-én megölte bérlőit Burienben, Jessica Lewist és annak barátját, Austin Wenne-t. A holttesteket ezután megcsonkította és bőröndökbe rejtette, majd egy közeli partnál megszabadult tőlük.

A pár holttestét később Seattle-ben, az Alki Beachen most a partra a víz.

Az egyik szomszéd azt mondta, aznap lövéseket hallott, és egy férfit, aki az életéért esedezett. A szomszéd ki is hívta a rendőröket, akik azonban senkit nem találtak a lakásban.

A rendőrök ellenőrizték az ott élő fiatal pár mobiladatait, és ekkor kiderült, hogy az állítólagos lövöldözés éjszakája után Lewis egyetlen üzenetet sem küldött többé. Szintén a mobiladatok felhasználásával azt is kiderítették, hogy a főbérlő az Alki beach közelében járt egy nappal azelőtt, hogy a helyszínen a rendőrök megtalálták a holttesteket.

Bár szemtanúja nem volt a gyilkosságnak, a nyomozók több bizonyítékot is találtak, ami Dudley bűnösségére utalt.

Az ügyészek elmondták, hogy Wenne-t legalább egyszer, Lewist pedig legalább kétszer meglőtték, mielőtt feldarabolták őket - írja a Fox News.

Dudley ügyvédei azzal védekeztek, hogy az akkor 62 éves férfi nem tudta volna végrehajtani a bűncselekményt, ám az esküdtszék így is bűnösnek találta a gyilkosságban.