Mindenki attól tartott, hogyha Brüsszel folytatja Oroszország pénzügyi zsarolását és a szankciós politikát, akkor Putyin durván válaszolni fog és egyszerűen elzárja a kőolajat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken közölte: Oroszország a világ legnagyobb energiaexportőreként csökkentheti az olajkitermelést, és megtagadja az olaj eladását minden olyan országnak, amely a Nyugat által az orosz olajra kivetett árkorlátozást alkalmazza – tájékoztatott az Euronews alapján a Mandiner. 

 Az Európai Unió tagállamai múlt héten pénteken határoztak arról, hogy a G7-tel kötött megállapodás alapján felső határt szabnak az orosz kőolaj árára. A lap arról is tájékoztatott, hogy az olajársapka felső határa legalább 5 százalékkal lesz alacsonyabb az orosz olaj világpiaci áránál, ezt a szintet pedig kéthavonta fogják felülvizsgálni.

Az EU-tagállamok azután állapodtak meg az orosz kőolaj globális vásárlására vonatkozó 60 dolláros árplafon bevezetéséről, hogy a még keményebb fellépést – tehát a még alacsonyabb felső határt – szorgalmazó Lengyelország feladta ellenvetéseit. Az uniónak tehát sikerült még december 5-e előtt döntenie az árplafonról, 5-én ugyanis életbe lép az orosz tengeri olaj EU-ba történő behozatalának tilalma. 

Az Euronews kiemelt néhány mondatot Putyin pénteki nyilatkozatából.

Ami a mi reakciónkat illeti, már mondtam: egyszerűen nem fogunk eladni azoknak az országoknak, amelyek ilyen döntéseket hoznak. Elgondolkodunk még azon is, hogy ha szükséges, akkor csökkentjük a termelést."

„Gondolkodunk, egyelőre nincsenek fix megoldások. A konkrét lépéseket egy orosz elnöki rendeletben vázoljuk fel, mely a következő napokban jelenik meg" – állította Putyin, és hozzátette, hogy Moszkva nem veszít a nyugati árplafon miatt, továbbá hogy a kormány pénzügyei rendben lesznek. Közölte, hogy a Nyugat döntése „ostobaság", és hogy az árplafont elfogadó országok energiaárai az egekbe szökhetnek. Percről percre közvetítésünket a háborúról ide kattintva olvashatják.