Megölték a pakisztáni terrorelhárítási központot elfoglaló tálib fegyvereseket

A biztonsági szolgálat tagjai az északnyugat-pakisztáni Bannu régióban lévő terrorelhárítási központ épületénél 2022. december 20-án. MTI/EPA/Noman Hán
Vágólapra másolva!
Mind a 33 túszejtőt megölték és az összes túszt kiszabadították a pakisztáni biztonsági erők kedden, miután két nappal korábban iszlamista fegyveresek elfoglaltak egy terrorelhárítási központot az ország északnyugati részén.
Vágólapra másolva!

Az akcióban két pakisztáni kommandós is életét vesztette

- közölték hírszerzési források a Reuters hírügynökséggel.

Egy, a Reutersnek név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztviselő szerint a túszok biztonsága érdekében nem indítottak korábban akciót a kiszabadításukra, ám miután a terroristákkal hétfőn megkezdett tárgyalások kudarcba fulladtak, a pakisztáni szervek a katonai beavatkozás mellett döntöttek.

A pakisztáni tálib fegyveresek

hat túszt ejtettek az ország északnyugati részében, Bannu régióban fekvő központban, közülük négyen a hadsereg, ketten pedig a terrorelhárítás kötelékébe tartoznak.

A biztonsági szolgálat tagjai az északnyugat-pakisztáni Bannu régióban lévő terrorelhárítási központ épületénél 2022. december 20-án Forrás: MTI/EPA/Noman Hán

Hivatalos forrásokra hivatkozva a hírügynökség vasárnap azt közölte, hogy a szélsőségesek szabad elvonulásról akarnak tárgyalni a szomszédos Afganisztánba, amely a radikális iszlamista tálibok kezére került tavaly nyáron. Közlésük szerint

mintegy húsz szélsőséges lehetett az épületben, akik legyőzték az őröket és megszerezték a fegyvereiket.

Az afgán tálibokkal laza szövetségben álló TTP, amely novemberben egyoldalúan felmondta a pakisztáni kormánnyal kötött tűzszünetet, az utóbbi hetekben intenzívebbé tette akcióit.

A vasárnapi támadás egy nappal azután történt, hogy a szervezet magára vállalta négy pakisztáni rendőr meggyilkolását.

Végső céljuk, hogy átvegyék az ország irányítását, és bevezessék a saját elképzelései szerinti iszlám törvénykezést.