Ammóniaszivárgás miatt halt meg egy munkás az Egyesült Államokban

Gyakorlat harci gázban
Vágólapra másolva!
Ammóniaszivárgás következtében egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült egy Massachusetts állambeli kereskedelmi épületben – közölték hétfőn a helyi rendőrség illetékesei.
Vágólapra másolva!

A norwoodi hatóságokat hétfőn délelőtt riasztották egy élelmiszer-feldolgozó üzemben történt ammóniaszivárgás miatt.

A helyi rendőrkapitányság szerint

a két férfi az ammóniaszivárgás közelében dolgozott, és ez vezetett a mérgezéshez.

A két sérült közül az egyiken, egy 68 éves férfin a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni.

Az ammónia olyan vegyi anyag, amelyet számos iparágban használnak, például a mezőgazdaságban vagy bizonyos élelmiszerek feldolgozásakor. Jellegzetes szúrós szagú, gáz-halmazállapotú vegyület, amely erősen maró és mérgező hatású. A gőz irritálhatja a bőrt, a szájat, a torkot, a tüdőt és a szemet, de a vegyszernek való magas kitettség akárt halált is okozhat.

A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent 2021-es tanulmány szerint

a mezőgazdasági dolgozók légszennyezés miatti halálozásának 69 százalékát az ammónia okozta.

A hatóságok vizsgálata szerint a baleset egy szerencsétlen véletlen volt, legalábbis a térfigyelő kamerák nem mutattak ki szabálytalanságot. A nyomozás azonban még folyamatban van.

A cikk kiemelt képe illusztráció.