Halálos turistabusz-baleset Bukarestben, a sofőr nem vette észre a magasságkorlátozást

Bukarest, busz, turistabusz
Vágólapra másolva!
Egy ember meghalt, húsz pedig súlyosan megsérült Bukarestben pénteken az Unirii téri aluljáró előtt történt autóbusz-balesetben. A buszban külföldi turisták utaztak, amikor a sofőr figyelmen kívül hagyta a magasságkorlátozást és nekihajtott a fémszerkezetnek, ami beszakította a busz tetejét - írja a Maszol.ro portál.
Vágólapra másolva!

A balesetnek összesen 21 sérültje volt, egy súlyos állapotban van, egy pedig meghalt – közölte az egészségügyi minisztérium.

Az első információk szerint a 47 utast szállító autóbusz az átjáró előtt áttörte a magasságkorlátozókaput. Több ember a roncsba szorult, őket a tűzoltók szabadították ki.

A rohammentőszolgálat mellett a bukaresti mentőszolgálat 10 egysége is a helyszínre ment.

A sérülteket a sürgősségi ellátás után a Floreasca, az Egyetemi, a „Bagdasar Arseni", a Szent János és a Katonai Kórházakba szállították – közölte az egészségügyi minisztérium.