Káosz a német hadgyakorlaton, egy embert mentőhelikopterrel kellett kórházba vinni

Szertdán tizenkét katona sérült meg egy súlyos balesetben, amikor két Puma gyalogsági harcjármű ütközött a német hadsereg szász-anhalti kiképző központjában. Az egyik katona súlyos sérüléseket szenvedett – közölte a német honvédség szóvivője a Német Sajtóügynökséggel.
A rendelkezésre álló információk szerint a hadgyakorlat során két tank ütközött össze.
A súlyosan sérült katonát mentőhelikopterrel szállították kórházba. A balesetben érintett többi katona orvosi ellátásban részesült
– írta a Blikk.
Boris Pistorius (SPD) védelmi miniszter a hadsereg augustdorfi (Észak-Rajna-Vesztfália) állomásán tett látogatásakor elmondta, hogy a mentőhelikopterrel elszállított katonát Magdeburgban kezelik és további három katona kartörést szenvedett.
A katonák az alsó-szászországi, münsteri egységhez tartoznak – közölte a sereg szóvivője.
A baleset okainak elemzése, még jelenleg is tart, mivel számos paramétert, például a terepviszonyokat és a technológiát is figyelembe kell venni, így az eset kiértékelése akár két hétig is eltarthat.
A Gardelegen melletti harckiképző telep a Puma gyalogsági harcjármű központi katonai kiképzőközpontja. A fegyverrendszerrel az utóbbi időben problémák adódtak: egy lőgyakorlat során mind a 18 gyalogsági harcjármű meghibásodott.
A védelmi minisztérium tájékoztatatása szerint a felülvizsgálat elsősorban kisebb és közepes problémákat állapított meg.
További Puma harckocsik beszerzését és a NATO gyorsreagálású erői (VJTF) számára történő felhasználását egyelőre felfüggesztették.