Egyenruhás fegyveresek mészároltak le civileket egy afrikai országban

A vérengzés a Yatenga tartományban található Karma faluban történt csütörtökön.
Számos sebesültet szállítottak a környező kórházakba. A támadók fosztogattak is a faluban
- írta Lamina Kaboré egy közleményben.
Hozzá tette, hogy rendkívül súlyos cselekményekről van szó, és utasítást adott arra, hogy indítsák meg a lehető legalaposabb vizsgálatot a történtek teljes körű feltárásának érdekében.
Túlélők elmondták, hogy több mint száz ember motoron és kisteherautón ütött rajta csütörtökön a településen.
Több tucat férfit és fiatalt kivégeztek a katonai egyenruhát viselő emberek.
A mészárlást egy héttel azután követték el, hogy ismeretlenek Ouahigouyától mintegy 15 kilométerre, Aorema településnél rátámadtak a hadsereg és az önkéntes erők egy csoportjára, 40 embert megöltek és 33-at megsebesítettek.
Burkina Faso, különösen annak északi része, 2015 óta az al-Kaida és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetekhez köthető dzsihadista csoportoknak tulajdonított erőszakspirálba került, ebben több mint tízezer ember meghalt - civilek és katonák -, valamint mintegy kétmillió ember volt kénytelen elhagyni lakhelyét.