Folytatódtak a brutális zavargások Franciaországban, 667 embert letartóztattak - videó

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, kedden, Párizs Nanterre nevű elővárosában
egy közúti ellenőrzést végző francia rendőr intézkedés közben lelőtt egy 17 éves bűnözőt a városban.
Nahel bedrogozva és jogosítvány nélkül vezetett - és már többször megbüntették -, a Párizs melletti közúti ellenőrzéskor nem akart megállni, majd megpróbálta elütni a rendőrt. A rendőr a sofőr lába felé célzott, de megbotlott, így a mellkasa felé lőtt - írja a The Guardian.
A rendőrt kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezték, mivel az ügyészség szerint a buszsávban autót vezető fiú igazoltatásakor nem volt jogos a fegyverhasználat.
Meg kellett állítani, de nyilvánvalóan [a rendőr] nem akarta megölni a sofőrt
- mondta el a rendőr ügyvédje a helyi francia tévének, hozzátéve, hogy ügyfele őrizetbe vételével próbálták megnyugtatni a zavargókat.
A nanterre-i ügyész, Pascal Prache csütörtökön közölte, hogy Nahel bal karját és a mellkasát érte a lövés. A rendőr azt mondta, azért nyitott tüzet, mert attól tartott, hogy őt és kollégáját vagy valaki mást elütheti Nahel autójával.
A megölt fiú emlékére csütörtök délután rendezett meneten rendőrségi források szerint 6200-an vettek részt Nanterre-ben. A békés tüntetés a kora esti órákban káoszba torkollott.
A zavargások megfékezésére országszerte 40 ezer rendőrt mozgósítottak,
különleges erőket és helikoptereket is bevetettek több városban - jelentette egy helyi lap.
A rendőrség tegnap 150 embert vett őrizetbe, mára már ez a szám több mint a négyszeresére nőtt:
legkevesebb 667 zavargót őrizetbe vettek, sokat közülük Párizs térségében
- írja a The Guardian.
A párizsi régióban csütörtök este óta
nincs autóbusz- és villamosforgalom, a francia főváros központjától nyolc kilométerre fekvő Clamart-ban éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el.
"Az állam válaszának rendkívül határozottnak kell lennie" - jelentette ki Gérald Darmanin belügyminiszter az észak-franciaországi Mons-en-Barouelben, ahol a zavargók több épületet felgyújtottak.
A Párizs melletti Nanterre-ben, ahol lelőtték a 17 éves Nahel M.-et, csütörtök este felgyújtottak egy bankfiókot, a lángok egy szomszédos lakóházra is átterjedtek. A tűzoltóság eloltotta a tüzet, sérültek nincsenek.
A tüntetők
benzinespalackokkal dobálták a rendőröket,
akik 19 embert őrizetbe vettek. Marseille-ben több száz tüntető verekedett a rendőrökkel, üzleteket fosztogattak. A rendőrök ott 14 embert vettek őrizetbe.
Lille-ben, Lyonban és Bordeaux-ban különleges rendőri alakulatokat vetettek be a zavargókkal szemben. Grenoble-ban egy autóbuszra petárdákat lőttek ki, ami miatt a közlekedési vállalat dolgozói beszüntették a munkát.
Emmanuel Macron elnök péntek délutánra újabb rendkívüli tárcaközi ülést hívott össze az újabb zavargások miatt - jelentette a BMF TV.
Zavargások törtek ki Brüsszelben is a Franciaországban lelőtt bűnöző miatt,
a belga fővárosban tíz embert állítottak elő.
Az egyik helyi belga napilap beszámolója szerint a zavargások résztvevői Brüsszel belvárosában
autókat rongáltak meg, utcakövekkel dobálták meg a tömegközlekedési járműveket.
A megrongált buszok ablakai betörtek, egy személyautó teljesen kiégett.
A belga főváros tömegközlekedése a belső kerületben leállt, az Anneessens nevű metrómegállót lezárták, miután az oda érkező szerelvényt is megrongálták a megmozdulás résztvevői.